Nehéz dolog megválni a régitől és befogadni az újat – ez tegnap jutott eszembe, amikor a dédim régi kávéfőzőjét csomagoltam össze. Évekkel ezelőtt örököltük meg tőle és most végleg nyugdíjba vonult (a Jézuska hozott helyette újat). Miközben elmosogattam, azon gondolkodtam, milyen nehéz is megválni egy régi szokástól és helyette egy újat bevezetni. Aztán a rádióban hallottam valami érdekeset az újévi fogadalmakról és a kettő összekapcsolódott a fejemben.
Az embereknek 15%-a megvalósítja az újévi fogadalmát egy felmérés szerint. Persze a rádióban szokás szerint ment a sopánkodás, hogy milyen kevés is ez, miért nem vagyunk kitartóbbak, de én azt mondom, nagyon jó arány ez. Hiszen éppen a napokban hallottam egy másik számot: az emberek 7%-a azonnali megvalósító, aki egy új dolgot bátran ki mer próbálni, aki gyorsan tud változtatni, irányt váltani, ők az igazi innovátorok, ezzel szemben 85% a másolók aránya, akik idővel rászánják magukat az újításokra, de nekik lassabban, nehezebben megy.
Ha ezt a két felmérést összevetjük, akkor kiderül, hogy abból a 15% valóra vált újévi fogadalomból 7% tartozott azokhoz, akik amúgy is megvalósító típusúak és 8% a másolókhoz. És ez egy nagyon jó hír azoknak, akik úgy érzik, ők már lemaradtak a vonatról, nekik már nem fog sikerülni és jó hír azok számára is, akik az “állandóan újrakezdők” csoportjába tartoznak.
Valójában mindannyian az állandóan újrakezdők közé tartozunk (ez nem egzakt statisztika, csak a saját felmérésem
), de erre azt mondják a pszichológusok, hogy ez nagyon jó dolog!!! Abban a 15%-ban ugyanis sokan vannak, akik éveken át minden szilveszterkor megfogadták ugyanazt, míg végül most végre sikerült nekik. Az újrakezdés, a fogadkozás és a végrehajtás ugyanis gyakorolható dolog. Ha valamit mindig újra és újra elhatározol, belefogsz, aztán nem sikerül, de megint elhatározod és megint belefogsz, akkor sokkal nagyobb esélyed van a sikerre, mintha az első kísérlet után feladod.
Nincs tehát más dolgod, mint valami nagyon jót kívánni magadnak a jövő évre és be is tartani. Ha pedig nem jön össze, akkor se bánkódj, mert mindig van esélyed újra és újra elkezdeni
Ezzel kívánok nektek Boldog Újévet! Jövőre találkozunk





Köszönjük a jó kívánságaidat! És neked i eredményekben gazdag, sikeres és nem utosó sorban egészséges új évet kívánok!
J:J:Kriszti
Mi ebben a meglepő? A Pareto-elv is ugyanerről szól, ez a 20/80-as szabály.
De nekünk ez pozitív, mert a lehetséges versenytársak 80-85%-a sosem készül el a projekttel.
Minden új szokás kialakítható 21 nap alatt, úgyhogy ez tarthatja a lelket azokban, akik könnyebben feladnák..
buék mindenkinek
Én is kívánok mindenkinek sikerekben és élményekben gazdag, boldog új esztendőt!
Én olyan új évet kívánok nektek is, mint mindenkinek: amilyet magatoknak szeretnétek!
Az új évi fogadalmak megvalósítása:
A 7% önálló megvalósító nagyon jó arány. A 15% is, bár tartok tőle, ezek egy része nem másolás, hanem klónozás, ami egészen más. Utóbbinak nem vagyok híve.
Ami kicsit zavar: nálatok sem találkoztam a legfontosabb részlettel. Az előzetes szervezés kérdésével, amin belül a legfontosabb lépések (legyen ez újévi ajándékom az erre járóknak):
1. A célok
2. A keretek – ez nemcsak anyagi keretet jelent, hiszen sokszor szinte a semmiből is lehet építkezni.
3. A korlátok – amibe a belső korlátokon túl a törvényi korlátok és a meglévő, működő üzletek által kialakult korlátok.
4. A legfontosabb: megvalósíthatóság-vizsgálat. Amibe nemcsak az tartozik, meg lehet-e valósítani a célokat? Hanem az is: érdemes-e megvalósítani?
Mert ugye a kávéfőző kidobásának is megvolt a megfelelő lépés a megvalósításhoz: volt miből újat venni és lett is új főző…
én is búék, úgy értem boldog újrakezdett életet kívánok mindenkinek!
Jövőre minden másképpen lesz. De ezt csak mitudjuk, 7%-osok;)
BÚÉK mindenkinek!
BÚÉK mindenkinek
Én erre csak azt tudom mondani, hogy ne igyatok kávét.:) Újévi fogadalomnak is jó, ráadásul egészséges is.;-)
Az újévi fogadalomnak nincs nagy jelentősége. De annak viszont van, hogy milyen célt választunk az új esztendőre.:)
BUÉK minden internet vállalkozónak!
Szerintem sokan nem értik a fogadalom és a célkitűzés közötti különbséget, ezért ilyen alacsony ez a szám.
Sikeres, boldog Újévet kívánok!
Sziasztok!
Nagyon boldog és sikeres új évet kívánok Mindannyiótoknak!
Mikka véleményét osztom, nem elég fogadkozni. A célokat is ki kell tűzni, tervezni és a tervezésbe belefoglalni a kitartást is.
BUÉK! Érdekes bejegyzés, de van benne igazság…