Az egyik saját kampányom kapcsán is új megoldásokkal kísérletezgetek és figyelem, milyen eredményt produkálnak. Gondoltam, ideje összefoglalni, hol lehet konverziót veszíteni egy hírlevél kampánynál és hogyan lehet ezen változtatni.
Gyakran hallok olyat, hogy valaki kiküld 100 embernek egy levelet és nem érti, hogy ha százan olvasták a levelét, abból miért nem rendelt senki.
Első körben fel kell tenni a kérdést, vajon megkapták-e a levelet. Sok helyen “elveszhet” a levél útközben:
- tele van a felhasználó fiókja, ezért visszapattan a levél
- nem létezik az e-mail cím, megszűnt vagy elírta a felhasználó, amikor jelentkezett (megoldás: kétszer kell megadnia az e-mail címet ellenőrzés gyanánt, visszaigazoló levelet küldesz neki a feliratkozáskor és csak akkor kerül fel a listára, ha visszajelzett - ezt lehet motiválni azzal, hogy csak akkor kapja meg az ingyen e-bookodat, ha visszaigazol, a másik lehetőség, hogy néha kézzel végigjavítgatjátok a rossz e-mail címeket)
- bekerül a leveled a levélszemét közé (itt is két lehetőség van: már a szerver spamszűrője megfogta a levelet vagy a felhasználóhoz megérkezett ugyan, de automatikusan a Levélszemét mappába került - ez utóbbi esetre megoldás, ha megkéred, jelöljön be téged, mint megbízható küldőt)
A következő akadály, mielőtt egyáltalán elolvasná a leveled a felhasználó, a tárgysor maga.
A legtöbb ember többféle hírlevélre fel van iratkozva, amik általában ilyen tárgysorral érkeznek: “XY Magazin 2008/12. havi hírlevele” Ezekkel az a baj, hogy ha 10 éve egyszer résztvettél egy nyereményjátékban vagy rendeltél egy könyvet, akkor máris felkerülsz a listára és küldözgetik a leveleket, amiket egyébként egyáltalán nem kértél. Szóval az ilyen tárgyú leveleket a többség kapásból törli.
Ezért nagyon fontos, milyen tárgysort használsz. Az alapszabály ezzel kapcsolatban az, hogy nincs szabály
Mert ha lenne szabály, akkor megint csak az egyen-tárgysorokhoz jutnánk vissza. Ha benne van a felhasználó neve az jó, de ha a levelezőprogramjának más a karakterkódolása, mint a levélé, vagy már eleve a feliratkozásnál más karakterkódolással érkezett be a tárgysor a rendszerbe, akkor a neve helyén (ha ékezetes a neve) krikszek és krakszok lesznek, ami nem túl jó.
Az a poén, hogy ha nem az ő neve van benne, hanem egy másik személynév, akkor is jól konvertál a tárgysor
Friss példa az “Ági, te teljesen hülye vagy?” című levelem, ami példátlanul magas megnyitási arányt produkál.
Ezenkívül minden mehet, ami meghökkentő és szokatlan, nem mellőzve a bulváros fordulatokat sem (sajna ez van, az embereknek odavonzza a figyelmét).
Alaphiba, amit elkövethetsz, hogy ingyen e-mail címről küldöd a levelet, ez komolytalanná teszi az egészet.
Másik alaphiba, hogy a feladónál ilyesmi van beírva: “XY.hu hírlevél” Az ilyen megoldások felejtősek, írd be a nevedet, akár az egészet, akár a keresztnevedet, ezzel a hírnevedet is építed és az olvasóiddal is személyesebb kapcsolatba kerülsz (majd meglátod, milyen közvetlen, személyes hangú válaszleveleket fogsz tőlük visszakapni).
Végre eljutottunk oda, hogy a leveled rendben megérkezett és meg is nyitották. Már “csak” azt kell elérni, hogy el is olvassák ÉS megtegyék, amit kérsz tőlük a levélben (pl. olvassák el a blogpostodat, kommenteljenek, vásároljanak vagy kattintsanak egy linkre)
Hasonlóan a sales szöveghez itt is nagyon fontos a jó címsor és ez mi más lehetne, mint a felhasználó neve maga. A Kedves Keresztnév! megszólítás nagyon fontos. Egyébként a megszokott sales szöveges címsort itt is használhatod, akár a név felett, akár alatta.
A szöveggel kapcsolatos fő elvárás, hogy legyen áttekinthető. Ha hosszú a szöveg inkább több bekezdést használj, ne legyenek többszörös körmondatok. A lényeget emeld ki, de csak a lényeget és max. kétféle kiemelést használj, mert különben elvész a figyelem a sok kiemelés között.
A legfontosabbat, vagyis a linket emeld ki a leglátványosabb módon, és a link többször is legyen benne a szövegben (rövid szövegnél is minimum kétszer).
Megoszlanak a vélemények afelől, hogyan szerkesszük bele a linket a szövegbe.
Nekem az a tapasztalatom, nagyobb az átkattintási arány, ha a link maga önmagában egy külön bekezdés, így:
szöveg
LINK
szöveg
De van, akinél meg szuperül beválik, hogy simán a bekezdések végére vagy közbe helyezi el a linket.
A napokban pedig láttam egy olyan megoldást, hogy a levél szövege egybefüggő volt és mellette egy különálló oszlopban volt a link jobb oldalon, ez is célravezető lehet.
A képekkel csínyján kell bánni a hírlevélben, mert a leggyakrabban használt levelezőprogramok (pl. Outlook Express) letiltják a képmegjelenítést, ezért meg sem jelenik a kép (vagy ami még rosszabb: a levelezőprogram kiír valami olyasmit, hogy ez a levél olyan elemeket tartalmaz, ami káros lehet a számítógéped számára, ezért meg sem nyitják a leveledet). Éppen ezért a szépen megszerkesztett grafikus fejléceket el lehet felejteni, helyette marad a CSS-ben formázott fejléc, és az is rontja a konverziót, ha egy szép gombot teszel a szövegbe, hogy arra kattintva jussanak majd át az oldaladra.
Szerencsére stíluslapok használatával lehet szépen kinéző hírlevelet csinálni képek nélkül is.
Ha akciós hírlevelet küldesz ki, akkor tudnod kell, hogy egy levél még nem levél. Lehet vele eredményeket elérni, de ha több rövidebb levelet küldesz ki, azokban válaszolva a kampány közben érkező kérdésekre és felhívva a figyelmet az akcióra, akkor sokkal jobb eredményeket érhetsz el.
Sokan tartanak tőle, hogy több levelet küldjenek ki, mert “nem akarják zaklatni” a felhasználókat, az elején én is így voltam ezzel, de ma már látom, hogy az első vagy második hírlevél gyakran el sem jut hozzájuk, vagy pedig megnézik és bezárják, aztán morfondíroznak rajta, hogy vásároljanak-e vagy sem. Ha ilyenkor érkezik egy levél, amiben pont az ő kérdéseire kap választ, akkor rohan megrendelni.
Utolsó jótanácsként pedig: érdemes feliratkozni egy csomó hírlevélre és figyelni, mások hogyan csinálják. Rengeteget lehet tanulni belőle!

























Ide is belekontárkodom picit
Én egyszer egy komplett kampányt azon csúsztam el, hogy a hírlevélküldőmet a hazai szolgáltatók SPAM minősítéssel rakták tovább :S Azaz mielőtt belecsúszol egy levélküldésbe, csinálj magadnak gmailes, freemailes, stb email címet és teszteld le a kiküldendő levelet és programot.
Sziasztok..
Én is kontárkodnék..
Én lev-lista előnyeit használom már egy éve,
nem volt sem spam, sem más ingyenes mailküldő
szolgáltatásbeli problémám.
Viszont tényleg így működik, hogy mások példájából
lehet sokat tanulni,mivel nekem is több helyről jönnek
a hírlevelek. Van különbség bőven.
Az érdektelen, vagy ugyanaz a “hirlevél” tárgy sokszor
tényleg kukába kerül, előfordul néha nálam is.
S kaptam már olyan hirlevelet is, ami egybefüggő tagolatlan
szöveg volt, ráadásul kb 50 sor..
Az első 5 sor után unalmassá vált, nem csak a formája, a
mondanivalója miatt is.
További kellemes napot mindenkinek !
Sziasztok,
““XY.hu hírlevél” Az ilyen megoldások felejtősek, írd be a nevedet, akár az egészet, akár a keresztnevedet,”
Eddig így volt: PC Egyszeregy jobb lenne ez: Balk László PC 1×1.
Ági a Gazdagmami hírlevelednél te is kriksz krakszokat küldsz, de érdekes módon kizárólag a nevem ilyen minden más a szövegben jól jelenik meg.
Amúgy meg köszi a múltkori infót, nagyon jó volt és most már dolgozom, a célcsoport szűkítésén.
Üdv
Balk László
Nálam így nézett ki a mai leveletek
Tárgy: Seg?ts?g! Konverzi?gyilkosok! Feladó: ?gi, Rite ?s P?ter
Most könnyű volt dekódolni, de általában elég ákombákom.
Nem tudom a Thunderbird-öt rávenni, hogy rendesen mutassa, vagy automatikusan felismerje, mert nincsa a levélben charset info.
Sejtésem szerint, ha beállítanátok az kimenő levelekre, hogy
charset=”iso-8859-2″ akkor megoldódna. Valószínűleg nem csak nálam jelentkezik ez a probléma.
Helló, még én is puskáztam ebből a bejegyzésből:)
Igazság szerint az ember öntudatlanul is használ egy csomó jó trükköt, de az a legjobb, mikor van egy csekklista és szépen ki lehet pipálni ezeket a dolgokat is, nem kell agyalni, hogy na, mit hagytam ki?
úgyhogy ezt elmentem magamnak, és használom majd
Szia!
A cikked alátámasztásához itt vagyok példának.
A nekem szánt hírleveledben Joóné Józsa Krisztina a nevem, ami engem nem zavar, csak példának írtam.
Sajnos én még nem tartok a hírlevélküldésnél, de attól még tanulhatok előre, így kisebb az esélye a bakiknak. Mint az előttemszólók: más hibájából kevésbé fájdalmas a tanulás!
Szép napot!
Köszi Ági, Ritával egyetemben én is ellenőrző listaként fogom használni induló kampányomban.
Bővíz László, az a poén, hogy iso-8859-2-re van állítva a kódolás. nálam egyébkén szintén Thunderbirdben jól jelennek meg a levelek.
Olyan megoldás karakterkódolásra egyébként nincs, ami mindenkinek jó. Ha UTF-8, akkor azzal van baj valakinél, ha ANSI, akkor azzal…
Nekem is nagyon tetszik a Checklistának is beillő írásotok. Hihetetlen arzenálja van annak, hogy min bukhat el a befektetett energia. Én még nem találtam meg azt a hangot amire a már vásárló célközönségem válaszra méltatna, vagy figyelembe venne egy akciós levelet. A visszakérdezések alkalmából kiderül, hogy a legtöbben, látták, olvasták és félretették, hogy majd “ha ráérek”.
Most próbálkozom merészebb fordulatokkal és olvsó megosztó szövegekkel.
Az első jelek inkább pozitívak. Számunkra.
Akárhogyan is nézem a leveletek forrását, nincs benne a charset kifejezés.
Van valami módszeretek annak mérésére, hogy kihez jut el a levél? Azt mégsem kérdezhetem meg a listán, hogy kinek volt gondja a postázással, hiszen ezt a levelet sem kapja meg, akinek a többivel is gondja van…
Amúgy azt látom, kb. 25-30 % nem nyitja meg a hírleveleket - ugyanakkor pl. yahoo-s ismerősről tudom, hogy mindet elolvasta (előkotorva a spam mappából), csak a rendszer jelzi olvasatlannak.
Az olvasottságjelölés biztos, hogy nem ad teljes képet.
Én úgy csinálom, hogy kiküldöm a hírlevelet, ami egyébként a blogomon található bejegyzésre mutat, és aztán nézem a látogatottságot.
Ha ezt még összevetem a levél megnyitási aránnyal is, akkor már átfogó képet kapok.
De az vajon megnyitásnak minősül, hogy letöltöm a webről és a levelezőmben olvasom? Mert itt szerintem lehetnek kavarodások. Bár megőrzök minden levelet, a webes felületen mindegyik olvasatlanként szerepel…
Tehát ezer százalékig pontos eredményt nem lehet kapni, de azért nem mindegy, hogy 10% olvassa-e, vagy 70%
Bővíz László, nem a levél forrásában van a kódolás, hanem a szerver küldi úgy tudomásom szerint (és csakis úgy).
Bővíz László kontra Rita: Rita, helyesbítenék: Ha az a hírlevél HTML alapú és a HEAD tagokban van karaktertáblára vonatkozó META információ, akkor hiába küldi a szerver jól, csak webes levelezőn nyílik meg jól a levél, levelező klienseken pedig krix-kraxosan. A másik felvetésre pedig esetleges megoldás - amit több marketing oktató használ -, hogy a levélben csak az anyag linkjét küldik ki. Ez a 100% pontos statisztikai alap.
“Olyan megoldás karakterkódolásra egyébként nincs, ami mindenkinek jó.”
ez biztos?
Köszönöm ezt a listát. Bár mindent olvastam már valahol amit itt leírtatok, mégis jól jön így minden egy helyen.
Boldog új évet!
Nagy Csaba kérdésére reagálnék:
Van valami módszeretek annak mérésére, hogy kihez jut el a levél? Azt mégsem kérdezhetem meg a listán, hogy kinek volt gondja a postázással, hiszen ezt a levelet sem kapja meg, akinek a többivel is gondja van…
Amúgy azt látom, kb. 25-30 % nem nyitja meg a hírleveleket - ugyanakkor pl. yahoo-s ismerősről tudom, hogy mindet elolvasta (előkotorva a spam mappából), csak a rendszer jelzi olvasatlannak.
___________________________
A módszer az, hogy visszapattanó e-mail címet kell megadnod, nekem visszapattan minden ami nem ér a felhasználóhoz, akkor tudom, hogy elírta az e-mail címét, vagy tele az e-mail boxa.
Hogy ki nyitja meg arra a megoldás egy tracker, ami arra jó, hogy egy ledefiniált webcím ami pl. http://www.teoldalad.hu/rizsa lesz alatta egy index.php-vel ami továbbdobja a http://www.teoldalad.hu ra a látogatót. A folyamat a következő: a látogató a /rizsa címre kattint, mert ezt tetted a levélbe a tracker ami egy mérőprogi húz egy strigulát, hogy rákattintott és továbbdobja a http://www.teoldalad.hu-ra. És már látod is hogy 100 emberből pl. 50 nyitotta meg a levelet. Dátumra lekérdezhető. Tudok olyan programozót akinek van ilyen terméke ha érdekel. Én is használom és kampányokat lehet vele mérni.
Ha már itt tartunk fontolgatom, hogy áttérek a gmail-ről saját domaines címre… tanácsot kérnék, hogy milyen levelezőt használjak amivel elérem mindenhonnan a leveleimet. Gmailnek ez az elsődleges előnye, hogy nem töltöm le a gépemre a leveleket és elérem őket Tanganyika állomásáról is ha van netem. Köszi
Gábriel, a gmail-t is tudod saját domaines e-mail címmel használni.
Ági, ne viccelj, elmagyarázod? e-mailben megírnád nekem? vagy ahogy kényelmesebb neked. Köszi
A Gmailben Beállítások menüpont alatt van egy Fiókok nevű fül, ott tudsz más e-mail fiókokat megadni, amiket szeretnél az online felületen keresztül nézni és itt meg tudod adni azt is, hogy amikor levelet írsz, melyik fiókból menjen ki a levél.
hú, ez igen
azt hittem a gmail nekem már nem tud újat mutatni 
Köszi