- Finom volt
Konferenciára azért jár az ember (én legalábbis), hogy inspirációt szerezzen a munkájához. Tudást sok helyről lehet kapni, de gyakran az átlagost az különbözteti meg a nagyon jótól, hogy bennevan az a bizonyos plusz, amit egy személyes találkozás révén lehet leginkább megszerezni. Gondolj bele, ha otthon nekiülsz tanulni, akkor mennyi minden zavarhat meg, míg egy konferencián pár órára csak a témával tudsz foglalkozni, az agyad egészen más frekvenciára kapcsol. Egy konferencia akkor jó, ha utána hazaérve elkap a munkaláz, változtatni akarsz, fejleszteni, modernizálni, új kreatív ötleteket megvalósítani.
A 2. Marketingtortára kivételesen nem inspirációért mentem, hanem előadni, végül azonban ötleteket is hoztam haza egy tarisznyával (nem fogok mindenkiről külön írni, csak akiket volt módom teljesen végignézni).
Itt van rögtön Forgács Mariann e-mail marketing előadása. Az ember úgy gondol a vásárolt listára, hogy “hű, az valami olyan, ami a spam határát súrolja”, holott - az előadását hallva- felidéződött bennem, amikor évekkel ezelőtt egy ügyfelem vásárolt listán hirdetett meg egy gépkocsivásárlási akciót, 2 kocsi eladása volt a cél, végül nyolcat adtak el. És tényleg: a levélszemétté válástól való félelmünkben méltatlanul feledkezünk meg róla, hogy milyen jó és hatékony dolog lehet egy új termék vagy szolgáltatás bevezetésekor, vagy egy honlap indításakor egy vásárolt, és átgondoltan szűrt lista. Mariann az ilyen levelek írásához adott hasznos tanácsokat, ötleteket a formai kivitelezéstől kezdve a szövegírásig, illetve a lista megfelelő szűréséig.
Erdélyi Norbit nyilván nem kell bemutatnom, zseniális kis előadást hozott össze
Röviden, de velősen mondta el, hogyan tudsz ráhangolódni a vásárló saját frekvenciájára, milyen előítéletei vannak veled szemben a honlapod látogatóinak és hogyan tudod ügyes eszközökkel (például jó designnal) áttörni ezeket a falakat.
Wermer András előadása nagyon fontos témát boncolgatott, amit (az eszközökkel való elfoglaltságunk okán) hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni: a stratégiai gondolkodással. Számos példát vonultatott meg, amely azt bizonyítja, hogy egy jó stratégiai döntéssel radikális változtatásokat lehet elérni egy vállalkozás életében, és akár még reménytelennek tűnő helyzeteket is meg lehet fordítani. Úgy érzem, amit András mond, nagyon fontos -sokan talán annyira elvesznek a részletekben, hogy nem is tudják felmérni mennyire-, ha ugyanis nincs átgondolt (leírt!!!) stratégiád, ha nem használod ki a gondolataidban rejlő erőt, akkor idővel kifullad az üzleted. Szerencsére itt a konferencián sokan értették ezt, mert András előadása után csak úgy tolongott a nép a workshopon, mindenki kérdezni szeretett volna tőle.
Remek találmány volt a Workshop, ahol kérdezni lehetett az előadóktól (valamint Nicholas Victortól és Surányi Feritől). A külön teremben, ahol erre sor került nagyon élénk élet folyt, többen inkább kihagyták a fenti előadásokat, inkább lent faggatták a szakértőket. Volt itt honlapelemzés, konkrét saját üzletre vonatkozó kérdések, illetve beszélgetésSzabó Gáborral, aki egészen új oldaláról mutatkozott be: nemcsak linképítésről, hanem listaépítésre mutatott saját kreatív példákat.
Az utolsó előadó, akiről szeretnék mesélni Kaizer Gábor, aki ismét -mint az előző Marketingtortán is- félelmetesen jó dolgokat mondott. Az a terület, amit ő képvisel, a legizgalmasabb, amivel marketinges foglalkozhat. Ha a marketing az autópálya, akkor a gerillamarketing egy izgalmas szafari
Kreatív, kalandos és sosem tudod, mi jön ki belőle (nyilván pozitív eredmények, de nem mindegy mennyire). A példák megint jók voltak, az egyiket meg is tudom mutatni nektek:
Nagyon jól sikerült a Marketingtorta II., köszönöm mindenkinek, aki eljött! A következő alkalomra május 26.-án kerül sor (titkos infó: ismét szuper előadók lesznek)

























Nekem nem jött be a videó. Nem értem hogy miért kellene bringáznom. Semmi olyasmit nem mutatott, amiért pont azt kellene tennem. De ez csak az én véleményem.
A videó rosszul van megvágva. Pont a lényeg marad ki, hogy miért is kellene bringázni.
Láttam az eredetit. Nem tudom, minek kellett belenyúlni…
Sziasztok!
Igen valóban szuper nap volt, ami - ahogy Ági Te is írtad - arra is jó, hogy jó pár hasonló gondolkodású (kezdő vagy már haladó, de hasonló gondolkodású) ember gyűlt össze és valóban jók voltak az előadások is.
Két dologgal szeretném kiegészíteni Ági hozzászólását.
Először is - a fenti bejegyzésben nem utalsz rá - de rendkívül hasznos volt az első előadás, ahol a Google Analytics-el ismerkedhettek meg a résztvevők. Ez az ingyenes - egyébként hasonló fizetős szoftvereket magasan verő - program biztosítja azt, hogy elemezzük a a weboldalunk látogatóit, szokásait, kampányainkat. Egy egy kampány esetén pontosan kell tudni azt, hogy mennyire volt sikeres, mennyire teljesítette a kampány eredti célt (pl. megredndelés, feliratkozás). Azt hiszem egy ilyen program nélkül egy marketingkampányt senkinek sem szabad elkezdenie, egy honlapot nem lehet működtetnie…
Találó volt az előadás címe is :Hogyan láss a látogatóid veséjébe? És akkor említsük meg az előadó nevét is: Fehér Márton.
Mivel én külsős vagyok nyugodtan írhatok Ági előadásáról is (talán szerénységből hagyta ki a magáét): nagyon szuper módon összefoglaltad, hogy egy adott terület internetes “meghódításakor” melyek azok a szempontok, amin - lépésől lépésre - végig kell menni. Egyszóval az internetes piackutatásól volt szó, amire azért van szükség, hogy ne ugorjunk fejest a sötétben egy mély vízbe - jó volt a hasonlat:)
Ezt a kerékpáros, pontosabban bringás reklámot ismerem - nekem tetszik, csak azt nem értem, hogy mi köze = hogy van köze ennek a gerillamarketinghez, Ági?
Van némi fogalmam a gerillamarketingről, ezért ezt a reklámot egy összefüggés rendszerbe kéne rakni - nekem ez hiányzik. Segítenél?
Köszi előre is - ida***
@Robi: Köszönjük!
A workshopban magam részéről nem sűrűn jutottam le, de Szabó Gábor előadásán ottragadtam az utolsó sorokban. Tetszett a beszélgetés…
Márton előadása egyébként letölthető lesz majd.
Ági, a Te előadásodnak sajnos csak a végére értem be, de egy OM Kalauz CD-t találtam, az volt az előadás anyaga is egyben?
@Robi: Köszönjük!
A workshopban magam részéről nem sűrűn jutottam le, de Szabó Gábor előadásán ottragadtam az utolsó sorokban. Tetszett a beszélgetés…
Márton előadása egyébként letölthető lesz majd.
Ági, a Te előadásodnak sajnos csak a végére értem be, de egy OM Kalauz CD-t találtam, az volt az előadás anyaga is egyben?
Sziasztok!
Nagyszerű volt a Marketingtorta, nagyszerű előadók, előadások, ajándékok, nyereményeső, mi kell még?
Ági, már el is kezdtem emészteni az anyagodat, nagyon köszi a nagylelkű ajándékDVD-t!
Örülök, hogy megismerhettelek - még ha csak távolról is.
Üdv:
Évi
Robi, te készítetted azt a weboldalt, amire a neved mutat?
Ismerős vagyok Sárváron. Szívesen kapcsolatba lépnék Veled eszmecserére, hol vagy elérhető?
Üdv:
Évi
gaal.evi@hotmail.com
Ida,
A bringás video háttere a következő: a Minisztériumnak nem volt különösebb budget-ja a kerékpározás népszerűsítésére, ezért az ügynökség feladata az volt, hogy ennek a témának pénz nélkül is nagy publicitást szerezzen. Így készült ez a jópofa kis film, ami nemcsak különböző video megosztókon terjedt és ért el több százezres letöltést, de kikerült 1 egész napra az Index főoldalára, bekerült a Híradóba, Sláger rádióba, talán az Aktívba, meg még ezer helyre. Ha jól csalódom az össz reklámérték - amihez végül is ennek a gerillamódszernek köszönhetően ingyen jutottak - 20x-a volt a film bekerülési költségének. Nekem egyébként nagyon átjött a video és szerintem az üzenete is a helyén van, a megrendelő igencsak elégedett lehet!
Rita, Ági, Indián, jó volt Veletek találkozni és beszélgetni:)
@Ida: egyetértek Veled. Nekem is inkább reklámspot jellege volt, ami köztudottan nem egyenlő a gerillamarketinggel. Nem volt benne semmi meglepő, semmi rendkívüli, vagy megdöbbentő - így nem teljesen elégíti ki a vírusvideó követelményeit.
Nyilván azért gerillamarketing, mert nem általános felületeken jelenik meg, hanem az interneten terjesztik és akkor már rátapasztható a gerilla szó.
Viszont mennyivel hatékonyabb lett volna, ha a gerilla tulajdonságok mellett, vírus elemei is vannak, és elérik azt, hogy ezrek küldözgessék ismerőseiknek. Ezzel nem hiszem, hogy ez meg fog történni.
@Zsolt, nem, az csak egy ajándék CD volt, az előadásom a piackutatásról szólt.
@$Norbi, Gáborék mindig olyan gerillamarketing kampányokat csinálnak, amik elkezdenek terjedni, amit elküldenek egymásnak az emberek, vírus jellege van, felkapják a szerkesztőségek, spontán írnak róla a legnagyobb lapok. Ez a kampány ezt tökéletesen kielégítette, ha jól emlékszem 180 millió Forintnyi reklámfelületet sikerült szerezniük néhány milliós forgatási költség beáldozásával. A videó vírusként terjedt 180 ezerszer nézték meg - ez azért egyáltalán nem rossz (egyébként ezt az előadásán el is mondta).
A gerillamarketing lényege nem a felület vagy az eszközök, hanem hogy áttételesen jutsz be olyan médiumokba, ahova egyébként sokat kellene kilincselned vagy fizetned, illetve hasonló módon jutsz el emberekhez, gyakorlatilag kikerülve a reklámszűrőjüket
@Ági
Ha valamiért terjedt ez a videó az az, mert a minisztériumnak készítették, így alapból a legtöbb média lehozza, hogy “új kampányt csinál a minisztérium”, “adófizetők pénze”, “új kezdeményezés”, stb, stb. Ha ugyanezt a filmet “Alfa Imre kerékpár szervíznek” készítik, akkor ilyen eredményeket nem tudnak felmutatni, erre nagy összegben fogadnék.
“A gerillamarketing lényege nem a felület vagy az eszközök, hanem hogy áttételesen jutsz be olyan médiumokba”…
Ági, éppen a felület a lényeg és a gerillamarketing eszköztára a megoldás arra, hogy ezeket a felületeket megkapd úgy, hogy ne kelljen fizetned, lobbiznod érte. Tehát épp a felület a lényeg. Mivel ha bejutsz, akkor a felületet akarod megszerezni. Azt a cikket, amiért nem fizetsz, azt az ajánlást, amiért nem fizetsz, azt a vezérvideót, stb, stb.
Bocs, nem akartam kioktató (illetlenség lenne a saját blogodon) lenni, de a gerillamarketing lényege igenis a felület és a reklámhely, amiért nem kell fizetned, vagy lobbiznod.
Amúgy ez csak a saját véleményem, de én a készítőt a “krisnásokat” és a “koldusokat” bántó videója miatt nem kedvelem. Biztos nagyon jó szakember, de az a videó, nagy hiba volt és a szakma is felemelte a hangját e miatt. (Azt a videót tavaly mutatta be, és hotelt reklámozott…) Azt is sokan nézték meg, de azért saját országunkat azért ne égessük már le…
Ez a videó alapvetően nem tetszik, de az biztos, hogy azzal a céllal készült, hogy vírusvideóként terjedjen.
Ez annak köszönhető, hogy a magyar kulturában igen sok helyen találkozni a postás és a születendő gyerekek szituval. Viccek százai szólnak erről.
Ráadásul ott van a filmben az antipatikus öregember a még tettre kész feleségével valamint velük szemben a fiatal pár … Abszolút sztereotíp képlet, mindenki egyből leveszi a szitut és előre mosolyog a bajsza alatt.
A fiatalok között - akik egyébként kaphatók a bringázásra - tuti terjedni fog még egy ideig. Az más kérdés, hogy fognak-e bringázni.
Nos, a fentiek elegendők ahhoz, hogy elindítsd vírusvideódat. Ha még tudod is, hogy hozd a látogatókat a megosztókról, az értékesítési tölcséredbe, nyert ügyed van.
Számomra a pár millás forgatási költség felfoghatatlan …
oliveR
Sziasztok!
Remélem, jó helyen járok. Az MT-n láttuk az egyik előadásban a végén, hogy van egy olyan oktató CD csomag VIDI Ritának, vagy Vida Áginak (?), amelyikben az kezdeti lépésektől bemutatja, hogy hogyan tanulta/csinálta végig lépésről lépésre a vállalkozását az Interneten.
EZ a csomag érdekelne, hogy mit is tartalmaz részleteiben, és hogyan lehetne hozzájutni?
Üdv, Sándor
UI:Mellesleg Rizsa Nélkül nagy csomag előfizető vagyok.
RINGAZNI JO!!!En evente kb.3000km-t tekerek,mindenhova bringaval megyek,48 eves vagyok,es allithatom,hogy a bringazas es az uszas nagyban hozzajarult az egeszsegem megorzesehez.
Sándor, az az én csomagom, de ha Mindentudó előfizető vagy, akkor neked felesleges lenne megvenned, mert a Mindentudóban ugyanaz megvan.
Köszönöm Ági az összefoglalót, hogy betekintést nyerhettem a konferenciába. Hasznos volt.
Sziasztok! Látom, már több helyen terjed a Marketingtorta utólagos dícsérete, hogy milyen jó volt. Marketing szempontból, gondolom ez már a következőknek a bevezetése is egyben.
Hát mit monjak, működik! Én ide, a mostanira, nem tudtam eljutni.
Norbi!
Egyetértek azzal, hogy ez a kis film a minisztériumra volt szabva, és ha alfa imre a megrendelő, talán kevesebb helyre jutott volna be. Persze közel sem biztos, hogy alfa imrének is ugyanezt a szpotot készítették volna…Vajon az a jó szabó, aki ugyanazt a szuper öltönyt készíti el Woody Allan-nek és Schwarzeneggernek vagy aki előbb méretet vesz és annak megfelelően szab…
Összességében nekem tetszett a konferencia, de egyes előadások nagyon laposak és sótlanok voltak. Hiányoltam a legtöbb előadóból azt a pluszt, ami a Wermer, Szabó, Erdélyi hármasnál megvolt.
Engem sokkal inkább inspirálnak ezek az előadások, mint az egyszerű információk monoton elhadarása.
A kisebbik teremben is nagyon jó volt a Wermer. Egyszerűen jó volt hallgatni. Azt viszont nem értettem, hogy a Szabó Gábor előadása miért ott volt. Simán a nagyteremben lett volna a helye. Persze ez szubjektív vélemény.
Végeredmény: megyek a következő MT-re is.
Era