Halogatod?

Ahhoz, hogy bármit is elérj az életben bizony áldozatokat kell hoznod – ez a mondat most úgy hangzik, hogy akár az egykori gimis osztályfőnököm is mondhatta volna. A valóság azonban az, hogy azok, akik csodálatraméltó eredményeket értek el, de még azok is, akiknek egész egyszerűen csak szebb paradicsomaik nőttek a kertben, mind tettek érte valamit és az eredményért lemondtak valamiről.

Az az ismerősöm például, aki szakmunkás képző után úgy gondolta, ő mégiscsak diplomás ember szeretne lenni, és amíg a volt osztálytársai dolgoztak, a megkeresett pénzből buliztak, ő munka után érettségire készült, aztán pedig a diploma megszerzéséért magolt – abban a reményben, hogy később majd jobb állást kaphat.

De vajon mi lesz azokkal, akik félúton abbahagyják az iskolát? Vagy akik elkezdenek nyelviskolába járni, de aztán néhány hónap után abbahagyják a tanulást? Vagy aki elkezdi a fogyókúrát, de 5 kiló leadása után kísértésbe esik és inkább felhagy az egésszel?

Ha az életed arról szól, hogy mindig lelkesen belekezdesz dolgokba, nagy célok elérésébe, aztán pedig félúton vagy a vége előtt kicsivel feladod, akkor mi történik veled? Az a tapasztalat, hogy ha ez az eset újra és újra előfordul veled, akkor bizony ez az egész beépül az önképedbe. Az gondolod magadról “én vagyok az, akinek semmi nem sikerül, aki mindig mindent félbehagy”

De mi köze mindennek a vállalkozáshoz? – kérdezhetnéd most. Nagyon is sok! Elkezded megírni az automata hírlevélsorozatodat, szép kis tervet készítesz rá, nap, mint nap írogatod a leveleket, de aztán kimarad egy nap, mert közbejön valami, aztán még egy, közben meg valahol olvasod, hogy az automata hírlevelek már nem is olyan hatékonyak… Szép lassan lebeszéled magad az eredeti tervedről. De sebaj, mert kitaláltál egy újabbat, ami sokkal jobb lesz!!!

Sokat gondolkodtam rajta, vajon azok, akik végig tudják vinni a céljaikat, akik nem adják fel félúton, azok mit tudnak (fent ezt már részben el is árultam :) )

Az egyik titok abban rejlik, hogy meg kell tudnod hozni az áldozatokat. Ha szeretnél egy sikeres vállalkozást létrehozni, akkor bele kell tenned rengeteg időt (főként az elején), némi pénzt (néha egészen sok pénzt) és sok odafigyelést, ötletet, szellemi és lelki energiát. Ha félúton elakadtál, ha folyton belekezdesz, de mindig feladod, akkor valahol itt kell keresned a megoldást.

A másik titok a szokások táján keresendő. Vannak olyan feladatok, amiket rendszeresen el kell végezned, apróságok, amiket ha folyamatosan csinálsz, akkor hosszú távon mindenképpen eredményre vezetnek majd. Ha ezeket képes vagy szokásoddá tenni, akkor biztos a siker. A gond az, hogy a folyamatos munka unalmas. Pláne, ha minden nap ugyanazt kell csinálni. Egyes napokon lelkesen belekezdesz a dolgokba, a következőn halogatod, nincs hozzá kedved, aztán harmadnap csak félig csinálod meg, negyednap meg lebeszéled magad róla, mert “lám, lám 4 napja csinálom és még mindig nincsen eredmény”.

A halogatás ellenszere nem a kitartás, mint azt sokan hiszik, hanem az apró, egyszerű részfeladatokra bontott munka. Nem elég azt mondanod, hogy “minden nap írok egy blogbejegyzést”, inkább mondd azt: “először lepötyögöm a vázlatot” – erre sokkal egyszerűben rászánhatod magad. Könnyebb egy egyszerű lépést megtenni, mint egy komplex feladatra rászánni magad újra és újra.

A látogatottságnövelés pont az a mumus téma, ami sok rutinfeladattal és unalmas kulimunkával jár. Tudod, hogy kéne velük foglalkozni, de folyton elmegy a kedved az egésztől. Ismerős? Vida Ági a Marketing Holidayen abban segít majd neked, hogyan tudsz folyamatosan napi többezres látogatottságra szert tenni úgy, hogy az életed részévé teszel néhány apró rutinfeladatot, amiket játszva meg tudsz csinálni. Elárulom azt is, mely feladatokat és hogyan szervezheted ki a látogatottságnövelés során és milyen tapasztalataim vannak ezen a téren, illetve mik azok a teendők, amiket automatizálhatsz.

(Sőt: a belépőjegyed mellé bónuszként megkapod Ági májusban tartott Kritikus Tömeg webináriumának felvételét, amiben megmutatta, milyen módszerekkel érte el blogjával a havi 100 ezer egyedi látogatószámot – és növeli azóta folyamatosan)

Ne halogass, már csak 1 hétig rendelhetsz! Klikk és jelentkezz a Marketing Holidayre >>

0 Hozzászólás - “Halogatod?”


  1. Nincs hozzászólás

Mit szólsz hozzá?