Borzalmas tévhitek a látogatóinkról

Minden online vállalkozó fejében – én is így voltam vele – létezik egy idealizált kép a saját látogatóiról.

Elképzeljük:

  • hogyan reagálnak az oldalunkon található tartalomra,
  • mi tetszik nekik, mi nem,

  • mennyit költenek nálunk,
  • mire vágynak,
  • demográfia, pszichográfiai jellemzők,
  • honnan érkeznek, hova kattintanak tovább,
  • és a többi…

És aztán kimegyünk az utcára, és nem gondolnánk, hogy a metró mozgólépcsőn előttünk álló, középkorú nő a mi látogatónk.

Nem gondolnánk, hogy az oviban a konyhásnéni a mi látogatónk.

Álmunkban sem jutna eszünkbe, hogy a villamos vezetője a mi látogatónk.

Holott minden idealizált kép mögött húsvér emberek vannak, csak mi ezt itt online rendre elfelejtjük.

De a poén nem ez, hanem az, hogy a húsvér emberek rengetegen vannak a neten mi meg azért a pár száz emberért kaparunk… (utolsó becslések szerint 4 milliónyian interneteznek ma, csak magyarországon, oké, lehet, hogy ebből 1,8 millió kiskorú még).

A korlátainkra akkor szokott fény derülni, amikor hirtelen felbukkan egy(két) konkurensnek látszó valaki. Ezt megfigyelheted még a guruknál is, úgy óvják, védik azt a pár tízezer feliratkozójukat, mintha legalábbis nem 400ezer működő cég lenne Magyarországon! (Ha a kkv-k célcsoportot vesszük alapul).

Kisebb oldalakkal és listákkal is rendszeresen előfordulhat, hogy hirtelen, a semmiből előkerül egy szinte ugyanolyan kampány, mint a miénk. Vagy egy termék hasonló elnevezéssel, mint a miénk. Esetleg egy weboldal, szinte – látszatra – ugyanazzal a koncepcióval, mint a miénk.

Ilyenkor mi történik? Görcs a gyomorban, pattanásig feszült idegek, stressz, és ez a gondolat: Basszus, ezek engem másolnak, viszik az ügyfeleimet!

Holott nem valószínű, hogy az viszi el az ügyfeleket, aki szinte ugyanazt csinálja, mint te, hanem éppen ellenkezőleg: pont olyasvalaki fogja elhappolni a vevődet, akinek totál nem az a szakterülete, mint a tiéd, és még az is lehet, hogy online nem is tevékenykedik.

Megmagyarázom: óriási tévhit célcsoportként és piacként gondolni az emberekre, merthogy ők emberek, nem piac, nem csoport. (Célcsoportként, célpiacként a piackutatás és a tervezés idején szabad csak rájuk gondolni.) Egyének, akik élik életüket, küzdenek, mint bárki más, és bizony a magyar lakosság 95%-a egyáltalán nem tervezi a kiadásait.

Tehát, eleve azt feltételezni, hogy tartalékban tart egy összeget, hogy majd nálad elkölthesse, nos, finoman fogalmazva, ez egy illúzió. Általában impulzívan vásárolnak az emberek online is (vásárolunk), és

  • hiába tervez be mondjuk egy jó kis infótermék vásárlást, ha éppen akkor döglik be a kocsija, és 120 ezerbe kerül a javíttatás.
  • Vagy éppen akkor lopják el a pénztárcáját a villamoson…
  • Vagy éppen akkor kap egy meghívót egy hatalmas lagzira a keresztlányához, oda bizony invesztálni kell.

Érted mire akarok kilyukadni?

Az emberek, akik látogatják az oldaladat, és szeretnek téged így virtuálisan, attól még nem alkotnak csoportot, és bár lehetnek közös jellemzőik, ég és föld szintű különbségek vannak köztük. Azt a pénzt, amit szeretnéd, hogy nálad költsenek el, lehet, hogy időről-időre, sokkal égetőbb, sokkal fontosabb dolgokra költik. Nem azért, mert rossz a terméked, vagy válság van, hanem azért, mert mi, emberek, szinte minden pénzünket elköltjük, ráadásul tervezetlenül.

Ráadásul azok, akiket bevonzottál, olyan kevesen vannak, hogy ha madártávlatból ránézel az egész magyar internetező közösségre, akkor hirtelen nevethetnéked támad, mert amikor attól félsz, hogy elcsábítja a látogatóidat egy másik, hasonló oldal, akkor az éppen olyan, mintha a való életben attól félnél, hogy a barátaidat „elszereti” majd tőled egy hozzád hasonló valaki… Irreális félelem.

Hogy mire jó, hogy most már ezt tudjuk?

Két dologra: ha úgy érzed, hogy részletekben, vagy teljes egészében elkezdenek másolni, vagy felbukkan egy hozzád hasonló üstökös, akkor nem kell pánikolni az miatt az 1500 feliratkozó, és 250 napi látogató miatt. Ebben az esetben még mindig 3 998 500 ember nem iratkozott fel hozzád, tehát még ez a pirinyó kis létszám (világviszonylatban) is óriási a te „készletedhez” képest.

A másik dolog, amire jó: ideje elgondolkodni azon, hogy üzletember/üzletasszony vagy-e, vagy esetleg egy számítógépes adminisztrátor… Mert ha látogatókban és célcsoportban gondolkodsz, akkor csak adminisztrátor vagy.

Ha túllépsz ezen, és észreveszed, hogy a látogatóid húsvér, érző, gondolkodó, teljes életet élő emberek, akkor már szintet léptél az üzletasszonyság/üzletemberség színvonalára.

Isten hozott! :)

21 Hozzászólás - “Borzalmas tévhitek a látogatóinkról”


  1. 1 Bikfalvi Moni

    Egész megnyugodtam. Na nem attól, hogy jéééé, hiszen az én látogatóim is hús-vér emberek (ezt azért valahol titokban sejtettem :-) ), hanem… a számoktól.

    Én már csak ilyen vagyok, engem a számok győznek meg. Megyek is, és megkeresem a többi 3 998 500 embert…

  2. 2 Vidi Rita

    Móni, nem csalódtam benned :)

  3. 3 vidaagi

    Mondok valami rizsa nélkülit is: érdemes kiszámolni mekkora az a piac, amit el szeretnél érni. Nem ördöngösség: ha pl. a kismamák a célpiacod, meg lehet nézni, hány gyerek születik egy évben, ha mobiltelefonokat árulsz, akkor azt, hogy hány embernek van mobilja és ez mennyivel növekszik stb. Ezt a számot viszonyítsd az internetezők számához és máris lesz egy körülbelüli képed arról, mekkora piaccal állsz szemben. Egy adott piacnak nagyjából 15%-át lehet könnyen elérni, utána már nagyon nehéz növekedni, de addig tiéd a pálya, lehet dolgozni rajta ;)

  4. 4 Nagy Gábor Imre

    Sziasztok!
    Részben egyet értek, részben nem.

    Szerintem a célcsoportban és piacban gondolkodás az egyik lényege a sikeres üzleteknek. Ha csak azt mondom, “az én vevőim a hús-vér emberek”, akkor elég nehéz lenne bármit is eladnom nekik. Én hajlamos vagyok mindent tervezni, tehát nem tudom levetni ezt a célpiac-gondolkodást. Kövezzetek meg, ha nem vagyok eléggé érzékeny lélek :)

    Másrészt nagyon jó volt a barát-hasonlat a konkurenciára!

    A gurukról meg csak annyit, hogy van az a dolog a borról és a vízről – velük kapcsolatban nekem ez szokott eszembe jutni leggyakrabban…

  5. 5 R

    Én meg megkeresem azt az 1.800.000 gyereket. Őket még lehet befolyásolni, ők lesznek a célcsoportom :)

  6. 6 R

    Gábor!

    Egyetértek!

    Remélem olyan bort isznak, amit már előttük megivott valaki egyszer…

  7. 7 Vidi Rita

    Gábor (vagy Imre? :) )

    Várj egy picit, kiugrom kőért ;)

    Persze, meghatározni meg kell a célcsoportot. Szem előtt is kell tartani. A közös jellemzőjüket és problémájukat is tudnunk kell. Folyamatosan.

    De ez csak néhány adat, és pár mondattal megfogalmazott pozícionálás.

    “Utána” már emberek, és tudnunk kell azt is, hogy nem csak mi hatunk rájuk, és nem csak a konkurensek, hanem az ég egyadta világon MINDEN.
    Meggyőződésem, hogy ez számunkra is árnyaltabbá teszi a képet, és ha küldetésként éljük meg a vállalkozásunkat (sőt, vállalkozásainkat), akkor meg pláne tudjuk emberként nézni a naaaaagy csoportot :) De erről már beszéltem hónapokkal ezelőtt;)

  8. 8 Oszvald Karesz

    Hát köszönöm eddig sem féltem ezután sem fogok, hogy valaki lecsap a felíratkozóimra.
    Inkább meg próbálom kiszolgálni az igényüket, hogy bátran ajáljanak az ismerős-ismeretlem barátaiknak.

    Külömben ez a nagy szám nekem is tetszik, és van egy jó hír, hogy ez napról, napra több lesz.
    Utólagos engedelmetekkel belinkelnék egy oldalt, nem sokáig lesz elérhető: http://jogaotthon.hu/faallas.html nyers példány logo nélküli. Csak az érdekelne, hogy mit szóltok a minőségéhez, a videót kilehet nagyitani teljes képernyőre.

    Mosolygós szép napot mindig, mindenkinek.

    Karesz a szerző

  9. 9 T.Gábor

    Ez nagyon jó volt Rita!

    Haladunk előre izomból és néha bizony hátra kell nézni. A hús-vér emberekhez kell szólni, nem a piachoz. Ez teljesen renben volt.

    Igazából az egyik kihívása az internetes business-nek, hogy emberi lények maradjunk, még akkor is ha autómatizálásról beszélünk. Engem mindenképpen elgondolkoztat a bejegyzésed, még az is lehet, hogy irány módosításra buzdít.

    Köszi!

  10. 10 $Norbi$

    @Nagy Gábor Imre:

    “A gurukról meg csak annyit, hogy van az a dolog a borról és a vízről – velük kapcsolatban nekem ez szokott eszembe jutni leggyakrabban…”

    És azt ki dönti el, hogy bor-e vagy víz?

    Ági a téma jó, én még mindig kutatom, hogy hogyan lehetne a legmaximálisabban megismerni, bevonni, aktívvá tenni a látogatókat. TOvábbá hogyan lehet e-mail címeket emberekké konvertálni. Ha rájöttem, szólok :) Nehéz dió!

  11. 11 $Norbi$

    @Ági

    “Ezt megfigyelheted még a guruknál is, úgy óvják, védik azt a pár tízezer feliratkozójukat, mintha legalábbis nem 400ezer működő cég lenne Magyarországon! ”

    Én felkerestem már szinte az összes MSZII listás marketing szakembert, legtöbbnek keresztmarketinget is ajánlottam és nagyon szomorú az eredmény. Tényleg féltik! (Lehet hogy tapasztalat? :)

    Én nem így gondolkozom. Szerintem: Ne mi döntsünk a látogatók helyett, hanem ők. Ha nem csinálok pl. egy kampányt Ágival, akkor sem “védem meg” a listámat úgymond (ezt nem én gondolom így!), mert másik oldalról úgy is találkoznak vele.

    Ne így legyünk piacvezetők, hanem az asztalra letett eredmények és az azt követő feliratkozók által.

  12. 12 vidaagi

    @Norbi, az a gond, hogy a nagy listával rendelkezők többségét hetente (vagy naponta) több ilyen ajánlattal elérik, holott a lista nem bír ki még ennél jóval kevesebb vendég promót sem. ha éppen nincs saját promód akkor befér néha 1-1 vendég, és akkor az talált pénz, de ezek a kampányok közel sem konvertálnak olyan jól, mint a sajátok.

    Annak, aki évek munkájával felépít egy nagy listát, joga van eldönteni, kivel partnerkedik, kivel nem. Lehet, hogy mástól is hallanak majd az adott termékről, ha tőlem nem, de szakértőként jogom van eldönteni, mihez adom a nevem. Mert ha valamit kipromózok, azzal nyilván a nevemet is adom hozzá.

    Ha más forrásból is hallhatnak rólad, akkor miért akarsz JV-re építeni? :) (közel sem olyan hatékony szvsz és azt látom, hogy sok esetben visszaüt az így épített lista: ha sokan “csipegetnek” maguknak ugyanabból a nagy listából és aztán nem veszik a fáradtságot, hogy továbbépítsék saját erőből a saját listájukat, a lista belterjes lesz, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy egymás promóit nyomják el a keresztmarketingezők – valójában kis piacon ennél finomabb és ügyesebb módszerek kellenek a keresztmarketingre, nem lehet egy az egyben az USA-t másolni)

  13. 13 Zoli

    Igen, ez érdekes téma.

    Az ember nem is gondolná, hogy éppen a szomszéd néni vagy a postás vagy a villamosvezető esetleg Erdei Zsolt v Lékó Péter, Bódi Sylvi vagy Lionel Messi az ő látogatója.

    Amikor a listájukat nem adják ki, az is lehet, hogy tényleg féltik tőled, hogy esetleg jobb a szolgáltatásod vagy terméked mint néhány gurué.

    Nekem csak az a bajom ezzel, hogy sokszor tényleg az a döntő, hogy milyen a marketingje valaminek, pedig lehet, hogy más sokkal jobbat talált ki, nagyobb tudással rendelkezik az adott témában, csak éppen nem olyan jól promótálja ezeket.

    Nem a marketingnek kellene a döntőnek lenni, hanem a tényleges értéknek, így lenne igazságos.

  14. 14 arsen

    sziasztok!!!!

    azt írta a Vita (látjátok, mit csináltam? összevontam a Vida és a Rita szavakat, és így született az, hogy Vita! :) hát nem nagyszerű?), hogy “nem gondolnánk, hogy a metró mozgólépcsőn előttünk álló, középkorú nő a mi látogatónk”

    Vita, ez nagy hiba énszerintem, azon kívül elég rövidlátó kijelentés, hiszen te is lehetsz még középkorú egyszer, és valószínűleg neked se esne jól, ha ilyen tapintatlan skatulyázással találkoznál. az internet már rég nem a fiatalok huncutsága, fogadd el, kérlek, hogy egy középkorú nőnek ma már pontosan ugyanannyi joga van weboldalakat látogatni, mint a fiatalabbaknak!

  15. 15 Vidi Rita

    Arsen, őszinte leszek, marhára nem hiányoztál :)
    A középkorú az nem pejoratív kifejezés, ha nálad így csapódik le, akkor gratulálok!
    Csak közlöm, mint mellékes információt, hogy a számítógépes tanfolyamaimat 60 év körüliek látogatják, és túlnyomórészt ők kerülnek például újként mostanság a netre.
    Ha tudnád néha, hogy mit beszélsz és miről, az mindannyiunk számára egy pozitív előrelépés lehetne.. Köszönöm!

  16. 16 arsen

    neked… ;)

  17. 17 Renáta

    Erre a témára van egy példám.
    Az én oldalaim a teherbeesésről szólnak. Szóval a célpiacom minden teherbeesni kívánó nő, ezen belül is a 30 év felettiek, akik már nehezebben esnek teherbe. Sajnos elég sokan vannak :( ((.
    Na jó!!! Inkább ezt a jel illik ide az én szemszögemből :) ))))).
    Az ismerőseim között is van pár hölgyemény aki ebbe a csoportba tartozik, persze nekik én magam ajánlottam az oldalt, és hála istennek pozitív vissza jelzéseket kaptam tőlük is. De a többi pár száz látogatót ugye nem ismerem.
    Most éppen járunk egy intézetbe, ahol segítenek a teherbeesésen, és már első alkalommal eszembe jutott, hogy JAJ! LEHET, HOGY ŐK IS OLVASSÁK AZ OLDALAIM! Elég sokat kell ott mindig várakoznunk, több órát is, mire behívnak, szóval elég sokáig bámuljuk egymást! ÉS MIVEL FOTÓ IS VAN RÓLAM, FEL IS ISMERHETNEK!JAJ!
    Először attól a gondolattól kicsit megijedtem, hogy idegen emberek ismerhetik a gondolataim, és belelátnak a fejembe, az érzéseimbe, életembe. Aztán mire másodjára és harmadjára mentünk megfordult a kocka, mert inkább büszkén viseltem (hozzászoktam a gondolathoz), hogy talán még fel is nézhetnek rám, hogy mennyit tudok a témáról, és az összes kérdésre azonnal válaszolok amit feltesznek akár az oldalakon, akár privátban, és ők lehetnek a későbbi potenciális vásárlóim is. Végül is nem szólt senki, de én mégis tudtam, hogy ők az én célpiacom. Ez jó érzés volt, valahogy magaménak tekintettem őket. (már elnézést! :) .
    És ez azóta is így van ahányszor oda megyünk.

  18. 18 Vidi Rita

    Renáta, gratula, hogy eljutottál erre a szintre :) “Ez jó érzés volt, valahogy magaménak tekintettem őket.”
    Ezt én is érzem! Ez fantasztikus érzés, hiszen BÁRKI lehet az olvasód, és mindig úgy járhat-kelhet az ember, mintha az övéi között lenne :)

    Ezek nagyon fontos és hasznos érzések. Innen látszik, hogy nem a pénznek kell motiválnia egy online vállalkozót, hanem a küldetéstudatnak :)

  19. 19 Kérdező

    Az online üzletről tanácsokat adni valóban nagyon fontos, szerintem tanuljunk egymástól is. Ha rákattintok valamely kommentelő nickjére aki megadott honlap URL-t akkor az nem új ablakban nyílik meg, hanem rányit erre az oldalra. Kétségtelen hogy régen a sok pop-up ablak miatt ezt így volt népszerű csinálni, de 2009-ben minden böngésző megérti hogy a felhasználó kattint, vagy az adott oldal nyit új ablakot. Véleményem szerint az olvasót végleg elnavigálni egy másik oldalra a sajátunkról hatalmas hiba….

  20. 20 vidaagi

    Eddig ezt észre sem vettem, de most hogy mondtad megnéztem, és a blogok többségén azonos ablakban nyílik. Nekem már fel sem tűnt, mert kapásból jobb klikk és új ablakban nyitom, akit meg akarok nézni.

  21. 21 Kérdező

    Valóban – én is így teszek leggyakrabban, de ezt az oldalt az imént nem a gépemen, hanem a PDA telefonomon böngésztem, így itt a balegeres megoldás nehézkesebb…nem mellékesen már minden böngésző kezel lapokat, így ha el akarjuk kerülni a pop-up blokkereket, akkor érdemes az URL-nek új lapon hivatkozást adni.

Mit szólsz hozzá?