Ez a mai bejegyzésem is a mostani fő témánkhoz fog kapcsolódni, azaz a hatékonyságnöveléshez. (Hogy miért ez a fő témánk most, azt már Rita kezdte pedzegetni.)
Az e-mailezésen egy on-line vállalkozásban sok minden múlik, és bár nyilván használsz sokféle eszközt a kapcsolattartásra, az ügyintézésre, az ügyfélkezelésre… stb. De akárhogy is, az e-mail marad az első helyen minden hasonló dologgal kapcsolatban. Éppen ezért elengedhetetlen, hogy valamilyen módon, kategorizáld, menedzseld az e-mailjeid. Ennek egyik elemét mutatom meg neked most.
Eleinte nagyon könnyűnek tűnik ez az egész, az ember megkapja az e-mailt válaszol rá, ha valami fontos dolog, akkor megjelöli, hogy az fontos. Ez az első időkben működik is, amíg az ember heti egy-két e-mailt kap. De amikor már napi 60-70 e-mail jön (a spam-eken kívül), akkor már nagyon nagyon nehéz ezt csak ennyivel elintézni, hogy megjelölöm ami fontos. (Főleg, ha a néha befutó hoaxokon kívül mindent fontosnak tartunk
)
Arról nem is beszélve, hogy ma már nagyon kevesen használnak csak egy e-mail címet. (Nekem ha jól számolom kapásból van 9 e-mail címem, amiből aktívan használok is 5-öt) Ezeket mind összeömleszteni egy helyre nagyon nem szerencsés.
Szerencsére van minden levelezőkliensben erre egy nagyon jó megoldás. (A Thunderbirdös megoldást fogom megmutatni, mert én is ezt használom)
És ez a megoldás nem más mint az e-mail szűrés. (Persze ez csak az egyik eleme a hatékony e-mailezésnek, de egy nagyon fontos eleme.)
Először is ahhoz hogy tudjuk kategorizálni az e-mailjeinket létre kell hozni mappákat, amikbe a különböző e-mailek kerülnek. (Gyakorlatilag maguk a mappák lesznek a kategóriák)
Ez Thunderbirdben úgy megy, hogy a helyi mappákon jobbkatt. és a felugró menüből az „Új mappa…” menüpontot kell választani:
Ezután felugrik egy ablak, amiben meg tudjuk adni a mappa nevét:
Elvileg akárhány mappát, és akármilyen mélységben létrehozhatunk, de azért vigyázni kell, hogy ne szaladjon el velünk a ló, mert bár a gépnek nem fog problémát okozni, hogy egy-két fájlal többel dolgozik, de azért egy idő után az embernél a túl sok opció miatt romlani fog a használhatóság. (Vagy a b. verzió, hogy nem fogod kihasználni az előnyöket, és újra minden egy helyre fog zsúfolódni.
Miután megvannak a mappák, utána jön az érdekesebbik rész, hogy hogyan automatizálható a rendezési folyamat.
Ehhez meg kell nyitnunk az Eszközök menüt, és azon belül az „Üzenetszűrők…” menüpontot kell választani:
Ekkor megnyílik az üzenetszűrők ablak, és itt az „Új…” gombbal tudunk új üzenetszűrőket létrehozni.
És itt jön egy picit nehezebb rész (de tényleg csak nagyon picit). Az üzenetszűrüknél ki kell találni, hogy mi az a jellemző, vagy jellemzők, amik utalnak, arra, hogy az adott e-mail az valamelyik kategóriába tartozik, vagy nem tartozik. Majd ennek megfelelően a be kell állítani a feltételeket, amelyek igazak az adott kategóriájú e-mail-re:
Először is nézzük azt az első három kiválasztót melyik mit is jelent pontosan:
- A következők mind illeszkedjenek: Ez azt jelenti, hogy az összes feltétel, amit az alatta lévő részben megadunk, az igaz kell legyen az vizsgált e-mailre, és ha ez fennáll, akkor a műveletek végrehajtása részben megadott műveletek hajtódjanak végre az e-mailre.
- A következők bármelyike illeszkedjen: Ez hasonló az előzőhöz, csak annyi a különbség, hogy itt a feltételek közül elég ha egy igaz, és akkor is végrehajtódnak a műveletek.
- Minden üzenet illeszkedjen: Ezzel azt érhetjük el, hogy nincsenek feltételek, az összes adott címre érkező e-mailre végrehajtódnak a műveletek.
Ehhez az előbbihez tartozik, hogy minden itt beállított szűrő arra az adott postafiókra fog értelmeződni, amit az előző ablakban a „Szűrők a következőkhöz:” résznél kiválasztunk. (Én most a helyi mappák összes üzenetére értelmeztetem a szűrőket, de ez egy jó módszer lehet arra, hogy a különböző postafiókhoz beérkező e-mailekre más-más szűrők vonatkozzanak.)
Ez alatt a három választógomb alatt szerepelhetnek a feltételek. Az első legördülőmenüből azt választhatjuk ki, hogy mire vonatkozzon a megadott feltétel, itt jelen esetben először a rizsanélkülhöz kapcsolódó fontos e-maileket akarom áthelyeztetni a Munka mappába. Ezen leveleknek egyetlen közös nevezőjük van, mégpedig, hogy vagy Ági, vagy Rita küldi őket, magyarul itt ebben a legördülőben kiválasztom, hogy a feltétel a feladóra vonatkozzon.
A második legördülővel azt tudjuk megadni, hogy a feltétel milyen viszonyt figyeljen, ott van egy pár választási lehetőség, mind elég egyértelmű, nekem most a tartalmazza kell. (Bár tudom a pontos címet amiről érkezni fognak ezek a levelek, mégis inkább biztosabb a tartalmazza, mint az egyenlő, mert az egyenlő az nem „gondolkodik” karakterről-karakterre ellenőriz, míg a tartalmazza azért nagyobb szabadságot ad.)
Az utolsó beviteli mezőben pedig az adható meg, hogy pontosan mit is tartalmazzon a feladó (természetesen csak erre az esetre vonatkoztatva, de ezt általánosan csak nagyon kicsavartan tudtam volna megfogalmazni
).
Ezen beviteli mező mellett található egy + és egy – gomb, ezekkel lehet új feltételeket létrehozni, illetve egy meglévőt törölni. Mivel jelen esetben két e-mail címre kell hogy vonatkozzon a feltétel, így nekem szükségem is lesz egy másikra:
Itt fölül látható, hogy az elsőhöz hasonlóan ott van a második feltétel is, és mivel a legfölső három választó gomb közül a másodikat választottam, így a feltételek bármelyike elég, hogy az e-mailre végrehajtsa a műveletet.
Amely műveletet az alatta lévő Műveletek végrehajtása részben tudunk megadni. Az első legördülő menüben itt azt lehet megadni, hogy pontosan mit is csináljon a Thunderbird a levéllel, a másodikban pedig azt, hogy ha másolásról, vagy áthelyezésről van szó, akkor az hova történjen meg. Én itt a Munka mappába történő áthelyezést választottam.
Természetesen itt is megadható több feladat is, akárcsak a feltételeknél, de általában egy e-mailel csak egy dolgot szoktunk csinálni egyszerre.
Nálam elég nagy gond, hogy ugyan van spam-szűröm aktiválva a Thunderbirdben, de sok spam-et már a kiszolgáló megszűr, de nem törli, csak úgy engedi be, hogy a tárgy mezőbe beleírja, hogy **SPAM**, vagy __spam__, vagy valami hasonlót. (Ami miatt sokszor a Thunderbird belső spam-szűrője már nem ismeri fel , hogy ez egy spam levél, és simán berakja a leveleim közzé.)
Szerencsére ez is nagyon gyorsan orvosolható saját szűrőkkel:
Ugye itt az látszik, hogy szintén elég ha bármelyik feltétel igaz. (Nem bírom ki, hogy le ne írjam értelmesen
az első a három választógombból a feltételekre egy ÉS kapcsolatot vonatkoztat, a második pedig egy VAGY kapcsolatot, ezeket mint logikai operátorokat kell elképzelni. <– Nem baj ha nem érted, csak az én lelkivilágom megnyugtatása végett írtam le
)
És a két feltételem itt az hogy a tárgy tartalmazza a SPAM, vagy a spam szót. Ugye ha netán a Thunderbird figyelembe venné a kis-nagybetű különbségeket.
És természetesen a művelet amit végre kell hajtani, az az üzenet áthelyezése a Spam mappába, azért nem töröltetem rögtön, mert sokszor előfordul, hogy a kiszolgáló téved, és olyat is spam-nek jelöl meg ami nem is az. (Vagy nem feltétlenül az.)
És hát lehet különféle trükkös beállítású szűrőket készíteni, például egy nagyon egyszerű a hírlevelek szűrésére:
Ez itt jól példázza, hogyan lehet kivételeket adni a feltételekben. Ugye ez azt mondja, hogy az összes e-mail ami tartalmazza a levéltörzsben, hogy hírlevél, az kerüljön át a Hirlevel mappába. Viszont azok ne, melyeknek a feladójában szerepel a rizsanelkul szó.













Hát ez elég penge, és triviális
Köszi a Helpet! Megyek és tesztelem is
Én e nélkül meghalnék. Gyorsan összeszámoltam, 18 mappám van, és ezekben néha almappák is – ahogy az üzlet logikája megkívánja. Az elintézetlen ügyek olvasatlanként világítanak, így mindig tudom, hogy állok. Mindenkinek ajánlom. Ha még nem csinálod, gyorsan tanuld meg! Megéri!
Tökjó megoldás, használom is már kb másfél éve, azóta jelentősen lecsökkent a “fogd és vidd” módszerrel történő e-mail rendszerezés ideje. Persze a manuális megoldást sem lehet teljesen kizárni, mindig van olyan e-mail, ami kilóg a sorból
Outlook Express-szel, és IncrediMail-lel dolgozom, mindkettő hasonlóképpen idomítható. A Viharmadáron (Thunderbirdön) kivül, ezeket is ajánlom mindenki figyelmébe!
Valószínűleg sírnék és zokognék, ha letölteném levelezőkliensbe a levelezésem. Amikor még az elején voltam és jött napi pár darab, működött, de rég lejátszott. Nincs az a gép ahol annyi minden elfér.
Azért ennél egyszerűbb módszer is akad, csak jól kell választani azt a fiókot, amit állandóan használsz.
Rendszergazdaként meg sikerült megtanítanom a csapatot, hogyan lehet a hoaxfolyamot megállítani. Honnan lehet megtudni egyszerűen, hogy a vonzó, vagy figyelemfelkeltő levelek közül mi spam, mi hoax és mi a kamu. Utóbbira egy remek módszer: http://www.scamomatic.com
Anikó: Mi a gond a levelek letöltésével? Nekem jelenleg kb. 12.000 levél van a ThunderBird-ben szépen mappákra osztva …
Anikó!
Az az igazság, hogy ha nem egyszerre töltöd le az összeset, akkor nem tart semeddig, de még 200 e-mailig is egész türhető a sebesség, volt már olyan hétvégém, hogy utánna ennél többet is le kellett szedni, és pikk-pakk itt volt. Szóval, ha folyamatosan klienst használ az ember, akkor nincs nagy különbség.
Sokan mondják, hogy ott a gmail akkor minek a kliens. Nos az én személyes véleményem az, hogy a gmail azért nem ideális (nekem, nem azt mondom, hogy senkinek nem lehet jó) mert mint írtam is egyszerre 5 e-mailcímet használok, és mindet átirányítani nem kényelmes, meg nem is teljesen megbízható megoldás. (Tudom, ezzel megintcsak lehet vitatkozni, de inkább hagyjuk, az én felfogásomban az van, hogy az van biztonságban ami az én vinyómon van. Persze ismerem ennek a hátulütőit, és azt is tudom, hogy ez sem életbiztosítás, de én akkor is így érzem biztosabbnak.)
De nem is ez a fő gondom a gmail-el, meg az összes többi ilyen webklienses e-mail rendszerrel, hanem hogy nekem nagyon lassúnak érződik, ugye hiába van 20Mb/s-es netem, ha a javascriptek miatt lassú némely funkció. És nekem a kezelése is nagyon kényelmetlen, TB-ben, ha épp szelektálom a törlendő e-maileket, akkor csak egy gombot kell nyomkodnom, és elvégzek egy 2 perces munkát, amit gmailben 6-7 percig biztos játszanék, a katt megnéz, katt töröl, katt tényleg, katt vissza, katt kiválaszt…stb.-vel.
Ettől függetlenül vannak zseniális funkciói is a gmail-nek, mint pl az e-mailek csoportosítása, viszont enélkül azért még tudok élni.
én a weben történő levelezgetéstől lennék ki, de piszkosul, nem beszélve arról, hogy közben még reklámokkal is zargatnának
– azóta az adataim is nagyobb biztonságban vannak
Mióta a Thunderbird-öt használom – jézusom, ez már majdnem egy komplett Calgonreklám szövege
látom igencsak megoszlanak a vélemények… nekem halt már meg rendszerem úgy, hogy letűnt a levelezés history-m, én a webben hiszek és akárhonnan elérem. Nem nyitok vitát, mindenki maga rájön mi is a jó neki… Gmailben is vannak címkék és lehet szortírozni alapból a leveleket, de ettől még fel kell dolgozni őket és az pain (azaz fájdalom)
nekem a gondot a sok infoanyagos – free – jótanácsos – ingyen tanfolyamos feliratkozás okozza, szóval ideje NEMET mondani, és azt csinálni ha kell egy e-book feliratkozom, megkapom és leiratkozom, majd eldöntöm ha tetszett akkor kérem a leveleket, mert már annyi a motiváló anyag, hogy demotiváltá fog tenni.
A pozitívum viszont az, hogy gondoljatok bele, minket mennyi inger ér – ebből simán siker lesz, mert arra vagyunk ítélve, míg a másik oldala az országnak/emberiségnek nem tud mit kezdeni az életével és pl. depressziós a kilátástalanságtól
Nekem a weben is fennmarad minden levelem, két helyről nem fog eltűnni nagy valószínűséggel.
Na ez az amit én meg nem tudok, hogy lehet?
Gabriel, a kliensben, amikor beírod a címed és a jelszavad, hogy honnan töltse le a leveleidet, be lehet állítani, hogy törölje-e a leveleidet a netről, vagy hagyja őket ott (is).
Én igyekszem a neten szűrni a leveleimet, és csak azokat letölteni, amik kellenek. A gmail előtt is volt élet – annyi levelet sehol nem tároltak volna, amennyi nekem összegyűlt az évek során. Mivel már többször átéltem e-mail szolgáltatások átalakulását, sőt eltűnését is, én is csak abban bízom, ami az én gépemen – és a biztonsági mentésekben! – van. Ezzel együtt, mivel otthagyom a neten is, továbbra is elérem bármikor bárhonnan.
A TB használatával, ha pl. egy gmailből letöltődött levélre válaszolok, akkor az én válaszom is ott lesz a gmail-ben? (vagy csak az eredeti levél?)