Ma délután ünnepélyes keretek között megtartottam a Rumcájsz játék sorsolását. Mindenki, aki leadta Rumcájsz segítő javaslatait, bekerült a kalapba. A nyertes neve pedig nem más, mint…

A nyereménye: 1db belépő az április 4.-i Idővarázs tréningre. (de mi az az Idővarázs tréning? >>)
Köszönjük a sok ötletet, amellyel Rumcájszot segítettétek. Lapzárta után tudtuk meg, hogy Rumcájsz eredeti szakmája ugyan suszter volt, de összeveszett a város elöljáróival és csendes zsiványéletet kezdett az erdő mélyén (bár nem tudom elképzelni, hogy egy zsivány élete, miként lehet csendes
)
Az én javaslatom, ha úszol a munkával
Nemrégiben történt, hogy egy kampányhoz kellett volna sales oldalt készítenem, amit szépen be is terveztem magamnak a naptáramba, csakhogy az említett napon a fiam beteg lett és ennek kapcsán kóros anyafüggősége is kialakult, így egyáltalán nem tudtam haladni. Innentől kezdve minden feladatom csúszott egy napot, de a határidőt meg tartanom kellett, szóval kénytelen voltam bevetni a tilos eszközt és az éjszakákat megnyirbálni az ügy érdekében
Aztán 2 eszement rohanós nap után bevillant a megoldás: volt néhány rutinfeladat, ami már hónapok óta bosszantott, de nem tudtam eldönteni, megtartsam-e vagy sem. Ez az eset megadta a kezdőlökést és sebtiben kerestem rá valakit, aki örömmel megcsinálta helyettem ideiglenesen. És mivel bevált a dolog, azóta nem is kértem vissza őket magamnak
Mindig vannak olyan helyzetek, amik szinte kikényszerítik belőled a változtatást, a munkád átgondolását, ésszerűsítését. Az a jó, ha nem várod meg, míg kényszerhelyzetbe kerülsz, hanem még előtte döntesz a folyamatok újragondolásáról.
Sajnos Rumcájsz ezt nem tette meg és így járt:






Gratulálok a nyertesnek!
Múlt héten, ahogy kiesett három napom, az volt a szerencsém, hogy előtte való napokban éppen eldöntöttem fejben, hogy na, most aztán változtatok. Nálam a levelezés vitte el az időt, főleg, hogy megszaporodtak az utóbbi időben a kezdő státuszú feliratkozóim.
Ennek megoldására megcsináltam egy automatikus GYIK-et az egyik központi e-mail címnél, plusz kiiktattam egy csomó levelet (értesítést és hírlevelet).
Kb. tizedére redukáltam a leveleimet
Így a kiesett három napot tulajdonképpen nem is kellett pótolnom, csak itt maradtam adós egy blogbejegyzéssel
Jaj, bocsánat: gratula a nyertesnek, örülök, hogy találkozunk
Köszönöm, hogy a kérdéseimre ilyen érthetően és világosan válaszoltatok és elsősorban azt ,hogy nem sajnáltátok a titkot átadni.
Amiért még külön kiemelném az oldalt ,hogy a legnagyszerűbb dolog, hogy tényleg rizsa nélkül, mindent világosan megfogalmaztok.
Hiába vannak a nagy “GURUK”,mindig úgy érzem hogy annyi szöveg van leírásaikban ,hogy elveszik a lényeg.Aki kezdő ,vagy ha valakinek segíteni akarunk akkor mindig a lényegre kell törekedni és ez nagyobb reklám ,mint bármi más.Sok sikert mindenkinek:Giga
A megoldás nem rossz. Én ezért használok egyetlen e-mail fiókot. Pusztán a minden fiókba belépkedés egy csomó időt elvesz. És rendszergazdaként bizony nem egyet kell(ene) figyelnem.
Gratulálok a nyertesnek. Nagyon várom ezt a képzést, mert nem hittem volna, de kezdek úszni a levelekben már…