Nem szabad az eszközben hinned!

Készülök az Idővarázs tréningre, és nem tudom, te hogy vagy a saját területeddel, de én szeretem tudni, hogy a témámban kik vannak még „talpon a vidéken”.

Szétnéztem friss infókért időmenedzsment és időgazdálkodás témában, és találtam egy csomó jó lehetőséget, némelyik annyira jó, hogy majdnem rohantam is rendelni. :) Csak az volt a gond az egyik nagyon ígéretesnél, hogy elfelejtették a cégnevet kirakni. És így olyan az oldal, mintha át akarnának verni. Mentségükre legyen mondva, a blogarchivumuk azért biztató, csalók nem szoktak hónapokig blogolni.
De nem ez a lényeg, hanem az, hogy döbbenten láttam, hogy minden időgazdálkodással foglalkozó oldalon kitaláltak már valami szuperszoftvert, vagy szupercuccot, ami rendbe teszi az életedet.

Most megint legalább olyan szókimondó leszek, mint anno a számolgatós bejegyzésnél, amikor azt mondtam, hogy ha nem értékeled önmagadat, akkor nem vagy alkalmas az online vállalkozásra: el fogsz bukni. Ennyire nem véresen komoly most a téma, de két óriási kifogást fogok emelni a „ez megoldja helyetted” cuccok ellen.

Az egyik kifogásom az, hogy a „megoldja helyetted” cucc alkalmazásának megtanulása már kapásból rengeteg időbe kerül. Az az idő, amit az új kütyü, eszköz integrálásába ölsz, az napokat, heteket vehet el az életedből. Ha napi fél órád is alig van, akkor hogyan fogod mesteri szinten használni azt a szuper megoldást? Meg mondjam? Sehogy. Nem fogod használni. Megveszed, kipipálod, hogy te aztán mindent megtettél, hogy jobban tudj gazdálkodni az időddel, és kész, mehet a szoftver vagy a varázsnotesz a süllyesztőbe, örök mementóul: már megint nem sikerült valami…

Másik óriási kifogásom: te valóban elhiszed, hogy egy szoftver, vagy egy notesz átveheti a felügyeletet az időd felett? Tényleg ennyire nehéz helyzetben vannak már emberek itt a Földön? Hahóóó, ébresztőőőő!

Szeretek a szavakkal játszani - akkor miért nem tanulok meg, igaz? :) - és megint van egy szavam, egy kulcsszó amit a tréningre tartogatok, és ami mindenkinek ki fogja nyitni először a szemét, aztán meg a száját is egy pillanatra. Most is lehet tippelni a kommentek között, hogy mi az az egy szó,

ami mellett nem lehet elmenni, ami a kulcsa az időgazdálkodásnak,

sőt, az időgazdálkodás iránti vágynak is kulcsa!

(Jé, mennyire passzol: a kulcsszó valaminek a kulcsa :))

Enélkül a szó nélkül az időgazdálkodás olyan, mint a fogyókúra a fogyasztókapszulákkal: szedd a bogyót, zabálj ugyanannyit, fogyni fogsz!

Aha… Az is hibás, aki elhiszi. Felelős vállalkozóként, cégvezetőként nem hihetsz egy eszközben.

A célban kell hinned! Én ezt fogom neked megtanítani az Idővarázs tréningen. Klikk ide! >>

Nyomtasd, emilezd, oszd meg:
  • Digg
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Google
  • blogtercimlap
  • Book.mark.hu
  • E-mail this story to a friend!
  • Internetmedia
  • Linkter
  • Live
  • MisterWong
  • Netvibes
  • PlugIM
  • Print this article!
  • Propeller
  • Reddit
  • Slashdot
  • StumbleUpon
  • Technorati
  • TwitThis
  • MySpace

79 Hozzászólás - “Nem szabad az eszközben hinned!”


  1. 1 Nagy Gábor

    A kulcsszó számomra a hit.
    Elhinni hogy van kiút és nem a kifogásokat keresni nekem miért nem sikerülne. De aki azt keresi annak adok a honlapomon ötleteket!

  2. 2 rendszergazda

    Na igen… telitalálat. Az én legnagyobb problámám is az, hogy nem vezetem megfelelően a hiperszuper cuccaimat, pedig azokat magam fejlesztettem és tényleg minden igényt kielégítenek.

    Ezért én az “önfegyelem” szóra tippelek :)

  3. 3 Online Iroda- Era

    Addig, ameddig nem szervezed meg jól a munkád és ehhez az idődet és legfőképp nem szorítod magad rá, addig nem érsz el eredményt! A folyamatos ellenőrzés, hogy mit végeztél el és még mi van hátra elvégezni( hiszen naponta változik ) nagyon szükséges!
    El kell fogadni, ha ezt más meg tudja mutatni hogyan lehet a legjobban megszervezni. A hatékonyságodat segíti elő.
    Gondolom Ti is vezettek (akár a google-ban vezethető) naptár programot.
    Én ezt úgy oldom meg, hogy egy gépemen rajta van a mozilla sunbird nevű program, amit exportálok a google naptár programjába.
    Így csak a Holdon nem tudom megnézni, mert oda még nem vezették el az internet kábelt :) Ha úton vagyok, akkor is egy iPhone-on tudom követni a dolgaimat.
    Biztos hogy nem felejtek el egyetlen tárgyalást, vagy munkát sem.
    Két hetet ki tudok nyomtatni egy lapra, amin színes szövegkiemelőkkel játszadozva jelölöm az elvégzett munkákat. Ha valami csúszik, akkor is átt tudom rendezni a gépben figyelembe venni az elfogllatságaimat.
    Elnézést, hogy ilyen bő lére eresztettem a tippjeimet, de még ennek ellenére is úgy érzem, hogy április 4-én ott kellene lennem az idővarázs tréningen.

    Era

  4. 4 Tomán József

    Sziasztok!

    Nagyon jók az anyagok (beindító és begyorsító)gratulálok hozzá. Bár szerintem túl olcsón adtátok ahhoz képest ami benne van.
    De az időgazdálkodáshoz visszatérve. Rengeteg mindent kipróbáltam, és azt látom, hogy élethelyzettől, tevékenységtől, eszközhöz való viszonyulástól függ ki miben találja meg a támogatást az időgazdálkodása terén.
    De itt is mint sok mindenben az időgazdálkodás is fejben dől el. A hozzáállás, a szándék, és a cél valóban ALAPVETŐEN fogja befolyásolni az időgazdálkodás sikerét.
    Azonban van még valami ami sokat dob a dolgon. Ez pedi az, hogy akit foglalkoztat az idő felhasználás hatékonysága, annak fejlődnie kell. Azon a területen ahol a legtöbb idejét tölti. Én cégvezetőknek segítek olyan rendszert kiépíteni, amelyet alkalmazva a cégvezetésre szánt idejük hatékonyságát tudják növelni. Ait érdekel, http://www.vallalkozasvezeto.hu.

    Jó hogy hárman vagytok, így elég sok olvasni valót adtok.

    Üdv Tomán József, vállalkozásvezető

  5. 5 oliveR

    Amiről beszélsz, Rita, annyira aktuálissá vált a tengerentúlon, hogy a napokban kiadott egy ismert marketinges egy gyűjteményt a 15 marketing bűn címmel.

    Nagyon megdöbbentő, leleplező, és górcső alá veszi és kiosztja a marketingeseket, akik etikátlanok ill. a vevőket is, akik miatt ez a hozzáállás tovább burjánzik. Hozzáteszem, szuper ötleteket ad a megoldásra is! Amerika marketingválságban van vagy hamarosan abban lesz.

    Itt a link: http://www.internetmarketingsins.com/

    Érdemes szemezgetni belőle. Pirulhatnak a magyarok is, hogy milyen gyorsan felzárkóztunk ebben is.

    oliveR

  6. 6 T.Gábor

    Ez a szó a renszer.
    Ennek szeretete nélkül semmit nem fogsz bevezetni az életedbe, de még egy szoftver se.

  7. 7 Jakab Gábor

    Terv(ezés)

  8. 8 garrotter

    Ezért nem megy nekem az időgazdálkodás, mert nem ismertem a “renszer” szót :D.
    Szerintem is a legégetőbb, hogy legyen egy kialakított rendszer, amit rendszeresen használsz, mert a legjobb sem ér semmit, ha nem használod. Lehet ez egy kockás füzet is, de használd rendszeresen.

  9. 9 Sziszi

    Prioritás

  10. 10 T.Gábor

    “Amerika marketingválságban van vagy hamarosan abban lesz.
    Itt a link: http://www.internetmarketingsins.com/
    Érdemes szemezgetni belőle. Pirulhatnak a magyarok is, hogy milyen gyorsan felzárkóztunk ebben is.”

    Ebből az utalásból, amit megnéztem, végül ide jutottam. Ez lehet érdekes hasznosításra?

    http://www.easyvideoproducer.com/clickthru.php?id=6568

    Ha nem, bocsi!

  11. 11 Vidi Rita

    Jók a tippek, de nem elég jók!

    Nem tervezés, nem hit, nem rendszer, nem prioritás, nem önfegyelem :)

    Segítek: nem csak az időgazdálkodás kulcsa, de az időgazdálkodás iránti vágy kulcsa is egyben :)

  12. 12 Váraljay Gabriel

    Hatékonyság (valamit ide kell írni, más nem jut eszembe így péntek este)

  13. 13 Heniken

    talán maga az idő ?

  14. 14 Adri

    Szerintem a kulcsszó az AKARAT!

  15. 15 oliveR

    Enélkül a szó nélkül az időgazdálkodás olyan, mint a fogyókúra a fogyasztókapszulákkal:

    intelligencia, felelősségtudat

    oliveR

  16. 16 rendszergazda

    káoszelmélet :D

  17. 17 Till Zoltán

    eredményorientáltság? :-)

    felcsigáztál!

  18. 18 Kapeller Anikó - NessieGraf

    Szerintem eszköz nélkül semmire sem megyünk, az eszköz meg semmit se old meg magától. Főleg, ha csak van.

    Időgazdálkodás szempontjából a legjobb, ahova beírhatom, ami fontos, ahol nyilvántarthatom, mikor érek rá - 3 szabad időpont mindenképp kell, ha bárki időpontot szeretne velem egyeztetni.

    Viszont a legfontosabb: időben szóljon rám az eszköz, hogy mikor mi dolgom, mert hajlamos vagyok egy-egy megoldandó feladatban egészen elmerülni, aztán kiderül: csodálkozni már tudok úgy, mint egy szórakozott professzor.

    Viszont sokakkal szemben nem vagyok híve a teljes automatizálásnak akkor sem, ha bizonyosan kényelmes sokszor. Egy teljesen automatizált hírlevelezés olyan, mint a mostani ügyfélszolgálatok: jön az automata hang, amitől nehezen leküzdhető kényszerem támad bizonyos eszközök falhozcsapkodására. Ha csak a magam vásárlásait veszem figyelembe, rengeteg maradt el ilyen automaták miatt.

    Úgyhogy szerintem a megoldás a kézreálló, kevés időráfordítással kezelhető, hatékony eszköz, valamint az automatizálás és a személyes jelenlét helyes arányában rejlik.

  19. 19 Bővíz László - JUEX

    szabadság, szabadidő

  20. 20 Sziszi

    Szabadság?

  21. 21 Sziszi

    Bocs, későn vettem észre, hogy Laci ugyanezt írta :-(

  22. 22 Szujo

    Az időgazdálkodás iránti vágy hajtóereje és kulcsa:
    a szabadidő

  23. 23 Zsolti

    cél

  24. 24 Vidi Rita

    Fantasztikusak vagytok!
    És én vagyok a legjobban meglepődve, de még mindig nem találta el senki! Ezek szerint lesz egy pár embernek AHA élménye a tréningen? :)
    Tippeljetek még nyugodtan, megismétlem a támpontomat:

    A kulcsszó nem csak az időgazdálkodás kulcsa, de az időgazdálkodás iránti vágy kulcsa is.

    További támpont: nem véletlen, hogy kiket érdekel az időgazdálkodás… Ezt is vegyétek bele a számításba!

  25. 25 Sziszi

    Értékrend (kialakítása), de ez majdnem ugyanaz, mint a prioritás :-). Miért is akarom jól kihasználni a rendelkezés(em)re álló időt? Hogy tényleg olyan legyen az életem, amilyennek szeretném, a kérdés, hogy milyennek szeretném :-). Szó volt itt már célállításról, szabadságról (ez is egyfajta cél) és még sok minden másról :-), azt kellene tehát másképp megfognunk, hogy mi határozza meg, hogy milyennek szeretném az életem :-(, számomra ez továbbra is meghatározott értékrend szerinti élet (és itt nem (csak) az erkölcsi dolgokra gondolak, hanem arra, hogy azokkal a dolgokkal foglalkozok, amelyek igazán fontosa a számomra), a következő kérdés (ezen a vonalon számomra) akkor az, hogy mi határozza meg ezt az értékrendet :-), mi dönti el (számomra), hogy mi fontos és mi nem?

    Miközben itt elmélkedem, eszembe jutott egy jó szó: elsősorban DÖNTÉS-t kell hoznom, hogy hasznosan, jól, meghatározott értékrend szerint akarok élni :-), ha ezt a döntés (elhatározás) komoly, akkor azon leszek, hogy ezt meg is valósítsam :-)

    Sziszi

  26. 26 Vidi Rita

    Sziszi, még mindig nem. Nagyon tetszik, hogy ilyen kitartó vagy :)

    A DÖNTÉS szó viszont már melegszik azért….

  27. 27 Sziszi

    Persze ha hiányzik a motiváció akkor döntést sem hozok :-(, erre gondolsz?

  28. 28 Vidi Rita

    neeeem :)
    másik irányba melegszik!

    A döntés már kimondottan a titkos kulcsszó egyik eszköze, bár az időgazdálkozsától meg inkább távolodik…

    Hát, lehet, hogy jobb, ha nem segítek, mert csak összezavarom inkább a szálakat?

  29. 29 Adri

    Szerintem a kulcsszó: az AKARAT!

  30. 30 Sziszi

    Hát (amivel nem kezdünk mondatot?) a másik irányban a kitartást, ill. elkötelezettséget látom :-), de ez sehogy sem passzol (nekem) az időgazdálkodás iránti vágyhoz :-(.

    Most már nagyon kíváncsi vagyok mire gondoltál :-).

  31. 31 Piros

    Az időgazdálkodással kapcsolatban nekem egyből a kiszervezés jutott eszembe.

  32. 32 Emese

    Számomra a kulcs a következetes kitartás (lenne)… Sokszor elhatározom, elkezdem… és egy idő után kifullad a dolog.

  33. 33 Nóra

    akarat

  34. 34 Andi

    Elhatározás

  35. 35 Heniken

    újabb tippem: időhiány

  36. 36 Vidi Rita

    A szabadság és az akarat, sőt, a szabad akarat nagyon melegszenek, de gondoljatok bele: korrekt időgazdálkodásra van szükségem, el kell sajátítanom az elvet, lehet, hogy még módszereket is, meg kell hallgatnom, hogy hogyan csinálják mások, mit mondd a szakember, mert SZABAD AKAROK LENNI…

    Holott az időgazdálkodás egyik legnagyobb csapdája, hogy csinálsz magadnak több időt, amit aztán még több munkával akarsz majd kitölteni…

    Tehát a szabadság nem a kulcsmondata, mert a legtöbben - nézzetek magatokba nyugodtan - nem szabadságra vágytok most perpillanat, hanem inkább arra, hogy még több munkát tudjatok elvégezni, még jobban haladjatok, még gyorsabb ütemben…

    Ez nem gond, az én kulcsszavam ennek is megfelel, erről fogunk majd beszélni
    De a szabadság ennek nem felel meg…

  37. 37 Nóra

    önfegyelem

  38. 38 Nóra

    Most látom csupa olyanra tippelek amire már más is tippelt :D

    Na és a vágy?

  39. 39 Sziszi

    Na jó, van még két tippem: szervezettség, illetve önuralom :-), de lassan tényleg feladom :-(

  40. 40 Heniken

    nagyon kíváncsi vagyok arra a kulcsszóra, ezért is próbálkozom újra:
    időbeosztás, szervezés, munka (?) - ezek a legújabb tippjeim, ezek egymással is szoros öszefüggésben vannak.

  41. 41 Tulok Imre

    Önismeret - mint ahogy mindennek ez a végső kulcsa.

  42. 42 Tamas

    Helyes és hasznos szokások kialakítása?

  43. 43 Váraljay Gabriel

    Hatástöbbszörözés? :-P

  44. 44 Piros

    Halogatás?

  45. 45 Szalkai Titi

    Befektetés?

  46. 46 DolceVita

    Szerintem CÉLOK kellenek. Rita, ez a kulcsszó?

  47. 47 Vidi Rita

    Kellenek a célok természetesen, de nem ez a kulcsszó, nem is a befektetés, halogatás, hatástöbbszörözés, önismeret.

    Ezek mind jó szavak, de sosem vágytam még hatékonyabb időbeosztásra az önismeret miatt :D

    Végső segítség: van egy nagyon jellemző tulajdonsága a vállalkozó szellemű embereknek, és ennek elvesztése mindennél súlyosabban érinti ezt a csoportot.

    Ez a kulcsszó. Ez sarkall minket jobb időbeosztásra mikor kezdünk elúszni a tennivalókkal… Ennek a szónak (a jelentésének) az elvesztésétől való félelem.

    Na, mi az a szó?

  48. 48 Zsolti

    motiváció?

  49. 49 Heniken

    kitartás

  50. 50 Vidi Rita

    A kitartás majdnem jó, de egy alkalmazott is lehet kitartó, tehát mégsem jó :)
    Motiváció ugyanez a kategória…

  51. 51 Nóra

    céltudatos

  52. 52 rendszergazda

    szabadidő utáni vágy / vágyakozás

  53. 53 Vidi Rita

    Balázs, az alkalmazottak nem vágynak szabadidő után vagy több szabadidőre? :)

    Vállalkozók közös jellemzője, aminek ezek szerint nincsenek is tudatában… Ejnye-ejnye… :)

  54. 54 Sándor Eszter

    céltudatos, profitorientalt

  55. 55 Renáta

    Hatalom… ???

  56. 56 Renáta

    Irányítás

  57. 57 Vidi Rita

    Renáta nyert! Juhhééééééééééé

    IRÁNYÍTÁS

    A többit a tréningen… :))

  58. 58 Renáta

    Váúúúúúúúúúú:)))

  59. 59 Váraljay Gabriel

    gratula Renátának :-)

  60. 60 Vidi Rita

    Renáta, meséld el kérlek nekünk, hogy milyen gondolatmeneten keresztül jutottál el a megoldásig!

  61. 61 Zsolti

    lehet, sose leszek sikeres vállalkozó, de engem az irányítás nem “csikol” :)

  62. 62 Vidi Rita

    Ezt a szót megmagyaráznád Zsolti? “Csikol”? az mi? :)

    Hát, pedig a tréningen megbizonyosodhatnál róla, hogy akkor most hogy is állsz a vállalkozósdival… Az irányítás a legfontosabb kulcsszó, hiba azt hinni, hogy csak abban az esetben, ha alkalmazottaink vannak. Azt vezetésnek hívják.

    Az irányítás a minden! (majd még verset is írok erről, úgylehet :D)

  63. 63 Zsolti

    szleng:)
    csikol=izgat, érdekel, vágyom rá, ilyesmi :)
    persze az életemet irányítanám, de gondolom itt nem erről lesz szó

  64. 64 Vidi Rita

    Miért ne lehetne az élet irányításáról is szó? Azért mert vállalkozók vagyunk? ;)

  65. 65 Váraljay Gabriel

    Engem meg “csikol”, mert sok munkát már kiszerveznék - ha meg kiszervezed, te vagy a “főnök”, aki irányít

  66. 66 Vidi Rita

    Gabriel, ezek szerint neked is tudok majd újat mondani… Azt vezetésnek hívjuk, mint említettem, amire te gondolsz :)

  67. 67 Váraljay Gabriel

    jóvanna :P

  68. 68 Renáta

    Rita alábbi mondata után rögtön eszembe jutott ez a két szó: hatalom és irányítás.

    ” van egy nagyon jellemző tulajdonsága a vállalkozó szellemű embereknek, és ennek elvesztése mindennél súlyosabban érinti ezt a csoportot.

    Ez a kulcsszó. Ez sarkall minket jobb időbeosztásra mikor kezdünk elúszni a tennivalókkal… Ennek a szónak (a jelentésének) az elvesztésétől való félelem.”

    Ha hatalmad van, akkor képes vagy irányítani. Illetve képesnek kell lenned irányítani.

    Ha kicsúszik az irányítás a kezedből kampec van. Összeomlik minden.

    Nálam az irányítás azt jelenti, hogy tudd kézben tartani a dolgaidat, ugyanúgy az életedet, mint a vállalkozásodat. Ha ez nem megy, vagyis nincs képességed az irányítást “művelni” (most jobb szó nem jutott eszembe :) ), akkor nem tudod a terveidet sem megvalósítani, a feladataid végrehajtani, és az időbeosztásod sem fog jól működni.

    Ami szerintem nagyon fontos:
    Ha vállalkozó vagy mindig tudnod kell, hogy mit, miért csinálsz, és miért akkor, és miért ott ahol éppen vagy!

    Ha vállalkozó vagy tudnod kell, melyik munkafolyamat mennyi időt vesz igénybe. Nagyon jól kell megszervezned az időbeosztásod, hogy mindig ott tarts a dolgaidban, ahol az előre elkészített terveid szerint tartanod kell.

    Ha vállalkozó vagy felelősséget kell vállalnod az emberek iránt, akiknek eladod termékeid, akiknek szolgáltatást nyújtasz, és akiket alkalmazol és ugyanígy a termékeidért és szolgáltatásaidért is felelősséggel tartozol. És a felelősség irányítással jár együtt.

    Szerintem :)

  69. 69 vidirita

    Renáta! Ezt olyan jól összefoglaltad, hogy csak annyit szeretnék mondani: köszönöm! És gratulálok, ízig-vérig vállalkozó vagy, a szó legnemesebb értelmében!

  70. 70 Renáta

    Jaj-jaj, azért ne túlozzunk :)

    Persze egy kis szerénység sem árt, ha vállalkozó vagy ! :)

  71. 71 Váraljay Gabriel

    Köszönjük Renáta, összefoglaltad a tréning anyagát ezért ez most akkor el is marad :P

  72. 72 Vidi Rita

    Gabriel, ez volt 5 perc a tréningből… Szeretnéd, hogy elmaradjon? :)

  73. 73 Vidi Rita

    Renáta, nem túloztam, akit dicséret illet, az meg is kapja :)

  74. 74 Bikfalvi Moni

    Renáta, szuper! (Bár ez a szuper szó is kezd elcsépelt lenni…) Igen, az irányítás, elsősorban önmagunké, ez tényleg nagyon fontos. Van erről egy kedvenc idézetem (bocs, biztos van, aki ismeri):

    “Uram, adj erőt, hogy megváltoztassam, amit meg lehet változtatni.
    Uram, adj türelmet, hogy elviseljem, amit nem lehet megváltoztatni.
    És Uram, adj bölcsességet, hogy el tudjam dönteni, melyik melyik…”

    Szóval ne próbáljuk irányítani, amit nem lehet, de ne hagyjunk fel az irányításával annak, amit lehet, csak az a nagy kérdés, hogy mi van a fennhatóságunkon kívül? Bocs, ha nagyon filozofikus irányba megyek, de ez ma kulcskérdés szerintem, amikor oly sokan szeretnek külső, megváltoztathatatlan körülményekre hivatkozni, sokszor akkor is, ha ez csak kifogás, de az persze kényelmesebb, mint megpróbálni megváltoztatni…

    Na jó, eldugulok, még a végén szétoffolom a fejeteket… :-D

  75. 75 Vidi Rita

    Móni, pont, hogy nem OFF!
    Hidd el, alig beszélgetek valakivel a való életből, mert egyszerűen nem mondhatom senki szemébe azt kerek-perec, miután 10 perce csak nyavajog az illető, hogy: te, figyelj, ha GYF lemondana, a te életed egy csapásra tündérmesévé változna?

    A válasz ilyenkor hápogás, majd tiltakozás, hogy dehoooogy! Hát akkor miért kell vele foglalkozni????

    Ez csak egyetlen példaként ragadtam ki, de hihetetlen, hogy az emberek mennyi mindent, mindenkit képesek okolni a saját életük elfuseráltsága miatt…
    Azért imádlak benneteket, mert olyanok vagytok, mint én :) No rinya, no másokra mutogatás, mindenki teszi a dolgát, és segít a másiknak.

    Sokan ne értik, hogy az irányítás miért a legfontosabb, de ha egyszer csak elveszítenénk, vagy megtiltanák, vagy csak úgy eltűnne…

  76. 76 Doubravszky György

    Sziasztok,

    mivel minden zárat más kulcs nyit, ezért előfordulhat, hogy minden ember problémájára is más kulcsszó a megoldás. Egy ideig. :-)

  77. 77 Vidi Rita

    Szia György, üdv nálunk :)

    Hát, miközben jöttek a tippek, arra gondoltam, hogy túlságosan elnagyoltam a dolgot, ebből az életben nem lehet kitalálni mi az a szó…
    És kellett is pontosítani egy kicsit.
    Az összes kifejezés, ami itt felsorolódott, végül is kulcsfontosságú, mert éppen az nyitja az illető zárát, hogy a te szavaiddal éljek :)

    Ugyanakkor mindig a tudatosság felé próbálok terelni mindenkit - még a számítógép felhasználásban is. Talán szöget ütött néhányaknak a fejébe a mostani szó :)

    Egyébként múltkor is volt ilyen szókitalálós játék, akkor nem lepleződött le előre, de a “küldetés” volt az… :)

  78. 78 Váraljay Gabriel

    Rita, le ne fújjátok :D

    A GYF-el egyetértek, mindig másoktól várják a megoldást az helyett, hogy sarkukra állnának… Ja meg egy idézet a régi ex-ex-ex szponzoromtól a nyafogásra, magyarázkodásra: “Kifogááááááás” :-) és igaza volt

  79. 79 Online Iroda- Era

    Üdv. Doubravszky Gyurinak!

    Az ő évekkel ezelőtti hírlevélsorozatával tettem rendbe az életem és a papírhalmazaimat! Azóta mindent megtalálok! IRÁNYÍTOK!!!! :):):)
    Nem a káosz irányít! Köszi Gyuri!

Mit szólsz hozzá?