A 'projekttervezés' kategória archívuma

Erről maradtál le szombaton

Nem fogom elejétől a végéig elmesélni, hogy mi volt a szombati Idővarázs tréningünkön, de mutatok néhány képet, egy kis videót a feeling kedvéért, és elmesélem az én benyomásaimat.

A napom stresszesen kezdődött, mert vittem magammal a lányomat és két barátnőjét, segítségnek a tréning idejére, és olyan zenét voltam kénytelen hallgatni a kocsiban miattuk, ami valahogy nem segített lelkileg ráhangolódni a napra :). Önismeretről és matekozásról szólt a prezim, a zenék meg inkább egy vad, tombolós éjszakát idéztek.

Odaértünk a parkolóba, arra még emlékszem, aztán meg már csak arra eszméltem, hogy hazafelé autózunk… :)
Tudod, tipikusan olyan nap volt ez számomra, hogy amikor szuper dolgok történnek velünk, akkor úgy érezzük, mintha egy nap csak egy pillanatig tartana. Hát, én egy az egyben ezt éreztem.
Megint ott rezegtünk egy frekvencián - ahogy Gábriel írta twitteren - és ez megint olyan töltetet adott, hogy azóta nem bírok leállni! Nem mondom, hogy nap mint nap szeretnék tréningeken előadni, mert akkor megunnám, meg ti is engem, de nem csak a tanulóknak van szükségük az ilyen jellegű kapcsolatokra, hanem nekünk, trénereknek, mentoroknak is.

Kezdjük a végéről: egy videó, Amival, Kingával és Nikolettel a nap végén. A hang nem tökéletes, ezért vesd be a szájról olvasási képességedet is, de a feeling átjön teljesen. Köszi lányok!

Aztán itt van Mister X, akire ezen kép alapján, Rónai Balázs egyből rásütötte, hogy Mr. Csodaszer :)

Kelkó Tamás, alias Mr. Csodaszer

Kelkó Tamás, alias Mr. Csodaszer

Tamás prezentációjánál konkrétan azt éreztem, hogy: nemáááár, már vége van? (Mondom én, hogy az egész napra ez volt a jellemző nálam.) Egy óra csak úgy huss! Volt szó kiszervezésről, projekt menedzsmentről - na, itt egy-két dolgon ledöbbentem, és én magam is megváltoztattam egy csomó mindent az adminisztrációmban, még aznap este! - kiválasztásról, tesztfeladatokról, biztonsági “kapukról”, rémtörténetekről :) Nagyon izgalmas és mozgalmas, szuper képekkel tűzdelt előadás volt.

Ezúton is szeretném megköszönni Tamásnak, hogy eljött előadni hozzánk, az elejétől végigülte a tréninget, és előadásában reflektált a mi mondanivalónkra is! (Tamástól további infókat, hasznos anyagokat, több, mint száz oldalnyi ingyenes információt a kelkotamas.hu oldalán olvashatsz!)

Időrendben visszafelé haladunk tovább.

Péter cseppet sem könnyen emészthető prezentációja ebéd utánra lett időzítve.  Az elején még érezhető volt némi figyelem lanyhulás - részemről egészen biztosan :)) - de aztán azt vettem észre magamon is, és a többieken is, hogy egyre intenzívebben figyelünk, mert egyrészt megtanultunk egy csomó idegen szót, másrészt meg rá kellett döbbennünk, hogy az online vállalkozás nem csak blogolásból meg wordpressből áll, hanem nagyon összetett rendszerek összességéből, és nekünk, online vállalkozóknak tudnunk kell, hogy már magán a rendszer szervezésen mennyi minden áll vagy bukik.

Ilyen komoly dolgokról volt szó Péter prezentációján, sőt még ilyenebbekről is

Ilyen komoly dolgokról volt szó Péter prezentációján, sőt még ilyenebbekről is

Vida Ági karmestereket és zenekari vezetőket megszégyenítő mozdulatokkal tarkította előadását, és hozta azt a vidaágis-vidámságot, amit annyira szeretünk. A prezentációt némi pszichológiai felhanggal kezdte, mely szerint nem árt némi önismeret és aztán szuper lépcsőfokokat mutatott az online vállalkozások folyamattervezésére. (Én fényképeztem közben, úgyhogy valaki legyen szíves a jegyzeteit elküldeni nekem, köszönöm! :D)

Tipikus Ági mozdulatok

Tipikus Ági mozdulatok

A napot velem kezdtük, és először osztályoztunk, aztán matekoztunk. 1-est, 2-est senki sem kapott, a 3-as és 4-es osztályzatok pedig azt jelentették, hogy mindannyian a legjobb helyen voltunk, a legjobb időben :)

Rita hippinek öltözve számoltatott

Rita hippinek öltözve számoltatott

Egy kép a társaságról: amíg ti számoltatok, én fényképeztem :)

Akik ott voltak... Köszönjük, hogy velünk tartottatok!

Akik ott voltak... Köszönjük, hogy velünk tartottatok!

Akik nem voltak ott! Remélem, legközelebb találkozunk!

Miről beszélek a tréningen?

Két számomra fontos dologgal kezdeném ezt a bejegyzést:

Első, hogy igen, még élek és létezem, csak kb. 2 hete nincs internetelérésem. (Nem olyan szörnyű ám ez mint amilyennek hangzik :-) )

Második, hogy azt hiszem a mostani tréning témaköre abszolút nekem való lesz. (Egyrészt mert olyan témával készülök, amiben úgy érzem tényleg jó vagyok, másrészt pedig mert biztos hogy egy csomó olyan dolgot fogok hallani a többiektől amit még soha nem hallhattam.)

A tréning oldalán van valami rizsa arról, hogy miről is fogok beszélni a tréningen, de csak azért az van ott mert azok is fontosak lesznek és bele is fogom szőni a fő mondanivalómba azokat is, de a fő téma, az nem más mint: Tovább

Nem szabad az eszközben hinned!

Készülök az Idővarázs tréningre, és nem tudom, te hogy vagy a saját területeddel, de én szeretem tudni, hogy a témámban kik vannak még „talpon a vidéken”.

Szétnéztem friss infókért időmenedzsment és időgazdálkodás témában, és találtam egy csomó jó lehetőséget, némelyik annyira jó, hogy majdnem rohantam is rendelni. :) Csak az volt a gond az egyik nagyon ígéretesnél, hogy elfelejtették a cégnevet kirakni. És így olyan az oldal, mintha át akarnának verni. Mentségükre legyen mondva, a blogarchivumuk azért biztató, csalók nem szoktak hónapokig blogolni.
De nem ez a lényeg, hanem az, hogy döbbenten láttam, hogy minden időgazdálkodással foglalkozó oldalon kitaláltak már valami szuperszoftvert, vagy szupercuccot, ami rendbe teszi az életedet. Tovább

Leleplezzük Mister X-et!

Íme a hangfelvétel, amely végképp leleplezi Mister X. személyét. Vége a titkolózásnak, és ezzel vége a játéknak is. A hangfelvételből kiderül egy aranyos kulisszatitok is, amely arra világít rá, hogy hogyan szoktunk interjút csinálni :) A vége előtt 4 perccel fog kiderülni Mister X. neve, de addig kötelező végighallgatni, mert fontos üzenetet hordoz magában a hangfelvétel!

A Mister X. személyére történő tippelős játék nyertese: Bővíz László
László, gratulálunk, vendégünk leszel az április 4-ei Idővarázs tréningünkön>>, nagyon örülök, hogy találkozunk!

Mindenkinek köszönjük a játékot, jó volt látni, ahogy záporoztak a jobbnál-jobb tippek! (Adtatok pár jó ötletet is a nevekkel! :))

Megkérdeztük az illetékes elvtársat

Ha már hetek óta az időbeosztásról, a hatékonyságról beszélünk, ideje volt megkeresni az egyik leginkább illetékest, a Hatékonyság Blog aranytollas bloggerét: Till Zolit. Vele beszélgettünk. Tovább

Amikor a VAS már kissé avas…

Avagy tagadhatatlanul Rita egyik kedvenc témája kerül a terítékre.

Van egy területe a gyakorlati számítógép felhasználásnak, egy tünet, egy jelenség, egy tény, amitől én a falra mászok. Nincs mese, egyszerűen zsigerből idegesít. Tovább

Kérdések a hatékonyságról

Jót beszélgettünk tegnap délután a hatékonyságról, időbeosztásról és a kiszervezésről azokkal, akik szerettek volna résztvenni az online Hatékonyságnövelés kérdezz-feleleken. Szó volt akut időzavarról, Mindmapről, mumus feladatokról és a kiszervezési praktikákról is. Tovább

4 órás munkahetet alanyi jogon mindenkinek!

Úgy döntöttünk mától állampolgári joggá nyilvánítjuk a 4 órás munkahetet. És mivel szeretnénk neked segíteni munkaóráid lefaragásában, lehetőséget adunk, hogy kielemezd a jelenlegi problémáidat és megtaláld a megfelelő megoldást, csupán néhány kérdést kell megválaszolnod magadnak. Tovább

3 hét az egész

Nagyon hasznos adatot olvastam ma a hatékonyságnöveléssel kapcsolatban, ezt nektek is hallonotok kell. Arról volt szó, hogy mi emberek nagyon rugalmatlanok vagyunk, nehezen veszünk fel új szokásokat. Egész életünket rutinok szerint éljük, de ha valami új szokást kell bevezetnünk az életünkbe, akkor az nagyon nehezen megy. Gondolj csak arra, ha szeretnél elkezdeni rendszeresen sportolni: az első pár napban még lelkesen mész az edzőterembe, aztán egyik este pont közbejön egy céges vacsora, másnapra meg kicsit náthás leszel, sorra maradnak el az alkalmak és egyszercsak rádöbbensz, hogy vége a rendszeres sportolásnak. De mi köze van ennek a vállalkozás-építéshez? Tovább