A többség lapít a fűben spamtörvény-ügyben, a weboldalak javarészén még a régi űrlapokat találhatod meg, senki nem mer lépni, mert “hátha visszavonják”, “a többiek sem csináltak még semmit”. Pedig idővel muszáj lesz nyelni egyet és betartani a törvény előírásait. De hogyan csináljuk?
A lényeg röviden: a hírlevél feliratkozásnál ezentúl meg kell kérdezned a feliratkozótól, hogy cégként vagy magánszemélyként szeretne-e feliratkozni. Ha cégként, akkor a korábbi feliratkozó űrlapot használhatod, ha magánszemélyként, akkor be kell kérned a lakcímét is, valamint a beleegyezését ahhoz, hogy reklám tartalmú hírlevelet küldjél neki.
A gyakorlatban ez többféle megoldással is megvalósítható:
Az első lehetőség, hogy marad az eddigi hírlevélsorozatod és
1. Ha szeretne feliratkozni, első kérdésként megkérdezed tőle, hogy cég vagy magánszemély és az annak megfelelő mezők jelennek meg a feliratkozáshoz (technikailag ez úgy néz ki, hogy létrehozol két külön html oldalt a kétféle feliratkoztatásnak és amikor az egyiket vagy a másikat kiválasztja az adott oldalra lép át)
2. Két oszlopba egymás mellé teszed a kétféle feliratkoztató űrlapot, felette egyértelműen jelzed, melyik, melyik.
3. A teljes feliratkoztató form egyben van, a Név és E-mail cím kötelező mezők. Az űrlap felett pontosan leírod nekik, hogy a cégeknek csak a nevet és e-mailt kell megadniuk, a magánszemélyeknek a lakcímet és a beleegyezést is.
A másik lehetőség, hogy változtatsz a stratégiádon és olyan kreatív megoldásokat alkalmazol, amiknek révén a magánszemélyeknek “nem fáj” majd annyira, hogy meg kell adniuk az e-mail címüket is. Például:
1. A blogod tartalma szabadon olvasható, de van egy “Letölthető tanulmányok” szekció, ahova csak regisztrációval léphetnek be és a regisztrációnál elkéred a lakcímet is. Ezt sokféle módon variálhatod:
- hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak lehetséges,
- a bejegyzéseknek csak a rövid összefoglalója olvasható regisztráció nélkül, továbbolvasás már csak regisztrációval,
- néhány fontos funkciót (kalkulátorok, tesztek, szolgáltatások) csak regisztráltaknak vehetők igénybe stb.
2. Az eddigi csali helyett létrehozol egy zárt közösségi oldalt, egy klubot, vagy tagsági oldalt csak regisztráltaknak, ami teljesen ingyenes, plusz tartalmakat, szolgáltatásokat és közösséget nyújtasz benne, illetve kedvezményeket, ha vásárolni szeretnének tőled. Ezt a klubot sokféleképpen kitalálhatod, meghirdetheted pl. ingyenes online mini tanfolyamként is, ahol az anyagot nemcsak hírlevélben kapják meg, hanem az oldalon is találnak hasznos infókat hozzá.
3. Feliratkozáskor azt mondod, hogy ha cégként regisztrálsz, akkor megkapod az X ebookot, de ha magánszemélyként, akkor az adatbekérés okozta kellemetlenségért cserébe az Y e-bookot is odaadjuk.
Nagyon fontos, hogy a regisztrációnál is kell lenni olyan mezőnek, aminél beleegyezik abba, hogy reklám tartalmú leveleket kapjon tőled!
Sok félreértést és téves híresztelést hallottam már a törvény kapcsán. Javaslom, hogy olvassátok végig magatok is, pontosan mi áll a törvény szövegében, mert mint tudjuk a szabály nemtudása nem mentesít a szabály megszegése alól…
Hogy csak egy példát említsek: A törvényben az van, hogy a hatálybalépése utáni 90. naptól már az új feliratkoztató űrlapoknak kell működniük, viszont a régebbi adatbázisok módosítására, a feliratkozóktól az adatok bekérésére 2009. május 31.-ig van haladék.
A továbbiakkal kapcsolatban javaslom, hogy töltsd le és olvasd el a törvényt innen: http://www.nhh.hu/index.php?id=hir&cid=845&mid=521&lang=hu

























Kiküldtem egy ajánlást korábban a WG használó ügyfeleinkek ehhez a cikkhez hasonló tartalomal, aztán egy felejánlást, hogy segítünk az űrlapok átalakításában ingyen. Különös módon 70%-uk úgy gondolja, hogy ügyet sem vet a törvényre, és hírlevelez tovább úgy, ahogy eddig. 2007-ben sokan kértünk adatvédelmi azonosító számot, és erre buzdítottuk a hírlevél szoftver vásárlóit is. Kértek is jó sokan. A jogkövető magatartásnak azt hiszem most az lesz a következménye, hogy akik bejelentkeztek az AVB oldalán, azok kapnak majd ellenőrzést, akik nem, azok tehetik tovább amit eddig, mert apparátus nem lesz az ő ellenőrzésükre. Ezzel még csak véletlenül sem arra buzdítom a hozzászólás olvasóját, hogy ne legyen jogkövető, de szerintem a hírlevelezők 10%-a fogja ezt törvényesen csinálni. Nemsoká bépéítjük a WG súgójába a törvényt és magyarázatát, és a számla mellé elküldjük papíros formában is, kiegészítve egy kis technikai leírással, hogy hogyan kell a programot ennek megfelelően beállítani. Ennyit tudunk tenni.
MacTom, ez nagyon korrekt eljárás részetekről! Gratulálok!
A zárt oldal részhez azt szeretném hozzátenni, hogy használtam egy időben a viruskommando.hu-n (időben: egy évig kb.), és szerették, viszont irányíthatatlan.
Nekem az a fajta modell tetszik, hogy én irányítom az olvasókat: ha érdemes az új cikkemet végigolvasniuk, akkor én bizony küldök róla értesítést.
Egy zárt, közösségi oldalnál nem lehet olyan szinten irányítani az érdeklődőket, illetve egész nap ott kellene tartani őket, ami még az iwiw-nek sem sikerül… Szóval szerintem ez a nehezebbik vége, ha egyszemélyes online vállalkozásokról beszélünk.
De lehetőség, és ez a lényeg
Eddig se voltam híve a spamnek (deez kicsit sokKKK), de az minek minősül, amikor reggel a postaládát kinyitva, tecso, metó, mediamarki, ildi, stb… van a ládába, ez minek számít????? Több ezer tonna papír,,,? Ésss a JÓ minőségű TV reklámok…. mókusnak az erdőtűz….
Pont ezt kell korlátozni, mert ezt nem lehet kontrolálni, nincs bevétel. Engem pl. soha nem zavart egy netes reklám, hírlevél, Ha lebírtam iratkozni róla a (vaterka) nem ilyen!!!!!
Kérdés, csak gondolkodom:( Ha én kifizetek x TV szolgáltatónak többezer FT-t. Miért kell reklámokat néznem, inkább fizetnék többet csak ne legyenek (film közben).
Amúgy aneten is van pár példa, szeretnék egy oldalt megnézni és a beúszó ablak próbál elcsalni máshová, OK legyen beúszó az adott témakörnél. De ne a főoldalon.
Lala
Lala!
Próbálj majd meg offline hirdetni, és függjön ettől jórészt a vevőid mennyisége, mindjárt másképp fogsz gondolni a postaládádba tömködött reklámokra
A másik: ha eltűnnének a reklámok a tévékből, az újságokból, semmiről sem tudnál. Oké, a bifidusz eszenziszről sem, ami vagy fontos, vagy sem, de például arról sem, hogy a pampers-nek melyik az a pelenkája, ami egész éjjel bírja a gyűrődést…
Én alig vagyok kapcsolatban az offline vevőinkkel, de minden héten hallom legalább egyszer: jajj, úgy kerestem a szórólapotokat a telefonszám miatt, de végül a szomszédtól/nagymamától/kistesótól kellett megkérdezni, mert én sajnos kidobtam mindet… Ugye, hogy ugye?
Persze, vannak kultúrálatlan hirdetők, dehát ez van, amikor információs társadalomról beszélünk: van információ, dögivel.
A beúszó ablakosdit is lehet rosszul csinálni.. (Pl. az enyém nem valami nagy szám, át is alakítom valami pofásabbra
Majd egyszer :))
Üdvözletem mindenkinek!
Úgy gondolom az a sajátos helyzet látszik kialakulóban, hogy tulajdonképpen mindenkinek igaza van. De mi lesz a külföldi spamekkel????
Ők aztán most mindent és mindenkit eláraszthatnak mindenfélével!!!
Erre mi lesz a megoldás?!
Gyuri, arra nincs megoldás, nem is lesz hosszú ideig.
Sőt, az igazi SPAM-ekre sincs megoldás. Mert amit mi spam törvénynek hívunk, abban egy árva szó sincs spam-ekről, ezzel érdemes tisztában lenni.
A spam nagy tömegben kiküldött, kérelten, sokszor kártevőt tartalmazó, vagy oda vezető elektronikus levélbomba.
Nincs ellene csodaszer, maximum, hogy kiszűreted magadnak a saját gépeden, de globálisan megoldhatatlan a helyzet, még akkor is, ha nagy csinnadrattával lecsuknak egy-két spammert külföldön, sok-sok évre…
Túl jó üzlet ahhoz, hogy a maffiát elrettentse… Ja, most kapcsolok, egyszerűbb ha így mondom: majd ha a virtuális területen ügyködő maffiákat felszámolják, majd akkor eltűnnek az igazi spam-ek.
Az meg kb. sohanapján lesz:(
Én már átírtam a feliratkozó formokat a honlapjaimon. Épp futott egy kampány, annak a közepén. Az a nap, amikor először jelent meg az oldalon, hogy a lakcímed is kell, és ez az új törvény miatt van így, többen iratkoztak fel, mint addig és később bármikor. Nem ostobák a netezők.
Persze megint azok fognak rosszul járni, akik rendesen, legálisan próbálnak dolgozni, mert ők a láthatóak. Mint régebben, mikor vízitúrákat szerveztünk, és minket vett elő a Fogyasztóvédelem, mert mi be voltunk jegyezve. A sok fű alatt túráztató meg röhögött a markába, és hibát hibára halmozva vitték az embereket vízitúrázni, csak mert pénz volt benne, aztán azok meg csalódtak a szakmai hozzá nem értésük miatt, és inkább többet nem mentek túrázni…
Remélem, itt nem lesz ilyen. Azt gondolom, hosszútávon a legálisan eljáróknak van (lesz) sikerük, mert megbízhatóságot sugároznak, és az internet kvázi névtelen világában ez nagyon fontos. Illegálisan is lehet ideig-óráig, de abból nem lesz megalapozott vállalkozás.
én még mindig nem merem alkalmazni a címes bekéréseket… javítsatok ki, de szerintem az online marketingesek 99% biztos abban, hogy csökkennek az esélyei ha nem kér be címet…
Gabriel, mivel kötelező alkalmazni, jobb, ha elkezded!
A másik meg, hogy mivel mindenhol kérni kell, ezért a felhasználók megszokják, hogy mindenhol kérik tőlük, ergo pont a te oldaladon nem fogják ezt furcsának találni, és nem csap le rájuk hirtelen a bizonytalansági tényező…
Úgyhogy hajrá!
Akkor én az 1 % vagyok, Gabriel… a minőségi feliratkozóim egyáltalán nem rettentek meg. A többi meg hadd hulljon. Nekem nem kell sok feliratkozó! Nekem sok vevő kell! Ahhoz meg az kell, hogy sok bennem megbízó feliratkozóm legyen, nem?
Kedves Rita!
Először is gratulálok az oldalatokhoz, és a rizsa-szűréshez is!
A spam törvény szerint a magánszemélynek meg kall adnia a címét. Arra kitér-e a törvény, hogy a pontos, mondjuk levélcím kelle-e, vagy lényegében azt szerinted alapból így kellene értelmezni?
Ha ugyanis a címhez csak azt írja be, hogy Miskolc, vagy Enying, akkor jelenleg ellepnek a ???? jelek…
üdv
Zoli
Zoli, nem tudod ellenőrizni a cím valódiságát, tehát gyakorlatilag bármit írhatnak a mezőbe a felhasználók.
Ezt most találtam.
Ismét változik a spamtörvény: http://vg.hu/index.php?apps=cikk&cikk=278785&fr=rss