Szerzõi archívum: vidirita

Nyílt levelezés: kritikai észrevétel érkezett

Kaptunk egy levelet, egy észrevételt, amit most megosztunk veletek, elvégre nincs takargatni valónk.
Sziasztok!

Végre alaposan végigtanulmányoztam a programot, lenne egy észrevételem:
Azt mondtátok, az a koncepció, hogy a konferenciákból úgyis a szünetek a legfontosabbak, amikor ismerkedni lehet kötetlenül. Ezzel ellentétben egy eléggé kötött programot hoztatok össze, nagyon rövid szünetekkel, összesen 3,5 óra szünet van az egész napban (ebéd + vacsora, este meg a mastermind után már alvás van vagy nagyon késő).

Arra szinte nincs is lehetőség, hogy az ember egy nagyobbat sétáljon, vagy netán sütkérezzen a napon, akkor pedig miért Dobogókőn van? Tehát nincs kihasználva a helyszín, idő sincs rá hogy kicsit bámészkodjanak a résztvevők - akkor meg hol marad a holiday feeling?
Szerintem hosszúak az előadások, max. 1 óra elég lenne mindenkiből, főleg, hogy kb. 40-50 perc az az időmennyiség, amire oda tud a közönség figyelni (magamból indulok ki). Rövidebb előadások, hosszabb ebéd és vacsora szünet, még több holiday - ezt javasolnám.

Értem, hogy tartalmat és gazdag programot szeretnétek adni, de úgyis a legemlékezetesebb mindenki számára az lenne, ha este együtt iszogathatna/csillagnézhetne/kártyázhatna/szaunázhatna/bulizhatna stb. az előadókkal. Ehhez viszont több idő kellene, hogy ez kialakuljon.
Üdv
(Név a szerkesztőségben)

Tovább

Először fura volt az irigység, most már nem foglalkozom vele

Villáminterjú Csiszér Bélával, aki vállalta, hogy a Marketing Holiday-en bármilyen kérdésre válaszol!

Mit kell tudni Csiszér Béláról?

Magyarország egyik piacvezető szoftverforgalmazó cégének, a Sicontact Kft-nek a vezetője, aki mindössze 5 év alatt építette fel évente 1,6 milliárd Forintos forgalmat bonyolító vállalkozását, ami nemcsak Magyarországon, hanem Ausztriában is a piacvezető vírusirtó-forgalmazó céggé vált.

Hogy miért érdekes Ő számodra?

Béla ugyanúgy online vállalkozóként kezdte, mint szinte itt mindannyian, kevés befektetéssel, nagy tervekkel indult. Néhány szám, ami meghozza a kedved ahhoz, hogy Te is faggathasd Bélát: az első évben 1-2 millió forint bevétele volt a Sicontact Kft.-nek, a második évben ~ 140 millió, a harmadik évben: ~ 382 millió, és meg sem álltak a tavalyi 1.6 milliárdos bevételig. Ismétlem: online vállalkozásként. A szakirodalom ezt nevezi “Aztaaaaa!” élménynek. További izgalmas részletek a Marketing Holiday-en >>

Egy titok, és személyes véleményem: Bélával azért is jó megismerkedni, mert ezek a számok, a története, és a személyisége egyszerre olyan löketet tud adni az Őt megismerő vállalkozóknak, mintha hirtelen birtokunkba kerülne a bölcsek köve. Lehet látni sikertörténeteket itt-ott, lehet hallani sikeres üzletekről, innovációkról, nagy bevételekről, gurukról, de amikor mindez élőben körvonalazódik előtted, mindenféle hókuszpókusz és marketingrizsa nélkül, akkor az agyad azonnal elhiszi, hogy erre Te is képes vagy. És ez a lényeg!

Rita: - Béla, te egy olyan céget vezetsz, ami példakép lehet minden online vállalkozó számára. A Marketing Holiday-en ki fogunk faggatni minden apró mozzanatról, lépcsőfokról, sikerről, bakiról, plusz ráadásul nem is a sikeredről fogunk beszélni, hanem valami sokkal összetettebb dologról. Mivel nem szeretném most lelőni a poént, ezért figyelemelterelésként aktualitásokról kérdezlek. 2009 jó pár iparágban hozott sokkoló tendenciákat. Nálatok mi a helyzet? Megérezte a vírusirtó ipar és ezen belül a Te céged a válságot?

Béla: - Azt, hogy a válságot globálisan milyen mértékben érezte meg a vírusirtó ipar, nehéz lenne megmondani. Magyarországon azt tapasztaljuk, hogy kevésbé
dinamikusan növekszünk, mint az előző években, de ez lehet, hogy csak a piac kis mérete és az ebben már elért erős pozíciónk miatt van. Mindenesetre az bíztató, hogy nem csökken a bevételünk.

Rita: - Mégiscsak vissza utalok a “történelmi” időkre: a céged milyen fejlődési fázisában voltak megtorpanások? Nem igazán “külsőleg” értem ezt, hanem Benned… Milyen fejlődési lépcsőfokokon mentél keresztül, mint cégtulajdonos, cégvezető.

Béla: - Az elmúlt hat évet egyetlen nagy élményként éltem meg, annyi minden történt velem, hogy sok megtorpanást nem igazán éreztem. Valahogy mindig mellém szegődött a szerencse, a mai fejemmel is gyakorlatilag mindent ugyanúgy csinálnék, mint ahogy tettem. Ehhez persze az kellett, hogy az út legyen a cél, és ezt sokan sajnos nem értik meg :)

Rita: - Egyszer azt mondtad, és mai napig emlékszem a pillanatra, hogy “nekem semmi érdemem nincs abban, hogy ilyen sikeres a cégem, csak a kiváló termék és marketing tehet róla!”. Honnan tudtad, hogy a marketing fontos? Tanultad? Eltanultad valahonnan?

Béla: - Ezek szerint nem fogalmaztam anno elég pontosan. A kiváló termék a legfontosabb, azután az ahhoz kapcsolódó szolgáltatások (tehát esetünkben a Sicontact Kft. értékesítési és szupport tevékenysége, stb.), majd csak ezek megléte után érdemes a marketinggel foglalkozni. Evidens, hogy rossz termékkel nem lehet hosszú távon sikeresnek lenni még nagyon aggresszív marketinggel sem. Egy kiváló termékért pedig ugyan sokszor megküzdenek a vásárlók, de a vevői igényeket ki kell szolgálni, anélkül felesleges piaci húzóerőt generálni a marketinggel. Az én szerepem abból áll, hogy anno kiválasztottam a kiváló terméket, majd kiválasztottam a munkatársaimat, akik meghatározzák a kapcsolódó szolgáltatások minőségét illetve a marketing jellegét. Ezeket a dolgokat részben édesapámtól lestem el, részben pedig ösztönösen jöttek.

Rita: - Milyen dolgokban vagy bizonytalan, mint cégvezető? Mit érzel legnagyobb gyengeségednek?

Béla: - Nehezen súlyozom a dolgokat, sokszor fölösleges butaságokkal idegesítem magam. Ezt a problémát megpróbálom tudatosan kezelni.

Rita: - A céged és te magad is, sorban nyeritek a díjakat - 2007-ben Év Fiatal Informatikai Vállalkozója lettél, idén SuperBrands díjas lett a céged -, de valahogy azt látom, hogy ilyenkor mindig felüti a fejét az irigység a díjazottak körül. Ez hogyan érint?

Béla: - Először fura volt az irigység, most már nem foglalkozom vele. A díjak kellenek, mert ilyen formában is pozitív visszajelzést kap az ember a munkájáról, illetve marketing szempontból is fontosnak tartom őket, mert segíthetik a bizalom kiépülését a vásárlókban. Ennek ellenére nem szabad túlzott jelentőséget tulajdonítani egyik díjnak sem.

Rita: - Milyen érzés volt, amikor minden szám azt igazolta, hogy piacvezető lett a céged? Milyen érzés most piacvezetőnek lenni itt Magyarországon?

Béla: - Számomra ugyan olyan jó érzés volt az első pár évben lépésről lépésre előrehaladni, mint most piacvezetőnek lenni. Mivel csak az volt a célom, hogy büszke lehessek az általam elvégzett munkára, illetve a lehető legnagyobb mértékben szabad lehessek, ezért végig jó érzésem volt. Egy piacvezetőnek persze meg kell védenie a részesedését, nem lehet hátradőlni, tehát szerencsére még nem ér itt véget a történet :) (Folytatjuk a Marketing Holiday-en, szerdáig lehet rendelni, aztán kapuk zárulnak >>)

Bélát jó példának hívtuk el a Marketing Holiday-re.
Biztos vagyok benne, hogy legalább egy évre való lelki üzemanyagot fog számodra biztosítani az Ő jelenléte, ráadásul hoz magával egy titkos hozzávalót is, de ez maradjon meglepetés :).

Kockáztatás nélkül nincs kimagasló eredmény

Mai interjúnk Kelkó Tamással készült, aki már visszatérő vendégnek tekinthető nálunk, hiszen az áprilisi Idővarázs tréningünkön is előadott, ráadásul úgy, hogy az egy órás prezentáció 5 percnek tűnt! (Na, ez az igazi idővarázs :)) Tovább

Így kell jól odafigyelni!

Gondoltad volna, hogy amikor előadást hallgatsz, tréningen tanulsz, bármilyen képzésen veszel részt, akkor 50%-ban csakis rajtad múlik az eredmény? Odafigyelés és odafigyelés között óriási különbségek lehetnek.

Megmutatom a tipikus - általános - hibákat, és megmutatom a 10 parancsolatot, aminek a segítségével a maximumot hozhatod ki egy képzésből, mint hallgató!

Készen állsz arra, hogy szembenézz eddigi hibáiddal?
Hogyan figyeljünk oda konferenciákon, tréningeken, hogy az a legtöbb hasznot hozza számunkra? >> Katt a megnyitáshoz, letöltéshez >>

A tanulmány elolvasása után készen állsz arra, hogy a Marketing Holidayből olyan fantasztikus eredményeket hozhass ki, amikről nem is álmodhattál eddig! Megnézem, mi ez a Marketing Holiday, és miért jó ez nekem >>

Vida Ági meg a bizonytalankodás? Naneee!

Nem akartam elhinni, hogy Vida Áginak vannak bizonytalankodós időszakai. Pedig vannak, ez kiderül az alábbi beszélgetésből is. De az is kiderül, hogy ezek az időszakok lehetséges, hogy pont valami jónak az előjelei…

Aztán szóba kerültek még:

  • az új eszközök,
  • a saját bizniszünkre nehezen szabható tippek nyomasztó armadája,
  • a külföldi honlapokat és modelleket másolók tévedése,
  • a Marketing Holiday születése és koncepciójának alakulása,
  • és persze Ági kedvenc hívószava, a látogatottságnövelés is elhangzott, róla meg ugyebár tudvalevő, hogy elég egy óvatlan pillanat, és fél napig beszél a kedvenc témájáról, elég csak jegyzetelni :).

Interjú meghallgatása:

Audio clip: Adobe Flash Player (version 9 or above) is required to play this audio clip. Download the latest version here. You also need to have JavaScript enabled in your browser.

Most is elő a jegyzeteket, aztán folytatás a Marketing Holidayen>> (ide kellene kattintani!)

Hogyan fér meg a spiritualitás a racionalitással a vállalkozásokban?

A Csapó Idával készített skype-interjúban többek között arról beszélgettünk, hogy hogyan fér össze - és miért KELL összeférnie - a vállalkozásokban a spiritualitásnak a racionalitással. Szóba került még a láthatatlan gátló tényezők láthatóvá tétele, az önfejlesztés és az önismeret, vállalkozásunkra gyakorolt szignifikáns hatása, és még sok minden más. Ahogy Idától megszokhattuk, saját tapasztalatait osztja meg velünk az ő magával ragadó stílusában.

Itt hallgathatod meg a 20 perces interjút:

Audio clip: Adobe Flash Player (version 9 or above) is required to play this audio clip. Download the latest version here. You also need to have JavaScript enabled in your browser.

Le is töltheted: Csapó Ida Marketing Holiday előzetes interjú

(Egy kis technológia: az interjút Skype beszélgetés közben készítettem a Pamela felvevő programmal, a beszélgetést végül az Audacity-vel vágtam és korrigáltam, a fenti kis hanglejátszót a Wordpresshez használható Audio Player plugin szolgáltatta.)

Ha Te is azt érzed, hogy a vállalkozásod fejlődésének belső akadályai vannak, és hiszel az önfejlesztésben, a tudatosságban, akkor Neked találtuk fel a Marketing Holiday-t! Katt ide >>

Szinonima játék eredményhirdetése

A nyertes nem más, mint…

Kiderül az alábbi összefoglalóból: Szinonima Projekt eredményhirdetés

Új ablakban nyílik a link, ha közvetlenül le akarod menteni, akkor jobbklikk, “Hivatkozás mentése más néven…” vagy “Cél mentése másként”

Ha eddig azért nem jártál konferenciákra, mert tartottál a “karót nyelt” stílustól, akkor Neked találtuk ki a Marketing Holidayt, az év legvidámabb - és leghasznosabb - rendezvényét, marketing és vállalkozásépítés témában>>

Játék, verseny, vagy amit akartok!

A RizsaNélkül szellemiségének megfelelően, gyorsan a lényegre térek: ezennel kihirdetem eheti játékunkat, más néven versenyünket. Nagyon figyelmesen olvasd el az alábbiakat, mert a nyertes belépőt nyer az augusztus 8-9-én tartandó, Marketing Holiday elnevezésű rendezvényünkre, melynek részleteiről csütörtökön rántjuk le a leplet, de azt már most elárulom, hogy az év legkötetlenebb és legvidámabb marketinges eseményére kell majd készülnöd! Tovább

Annyira bizonytalan vagyok. Vagy mégsem?

Avagy: pont akkor vagyok határozott, amikor nem kellene!

Mesélek egy sztorit (nahát, milyen meglepő:)): mikor 2008. szeptember 1-jén bejött az új reklámtörvény, már hónapok óta - vagyis egész nyáron - zizegtem, hogy „jajj, most mi lesz?”.

A törvény hatályba lépésekor egy kampány közepén voltam, ami még hetekig elterelte a figyelmemet, aztán mikor ez lecsengett, akkor ott álltam szemben ezzel a nyavalyás törvénnyel, és minden hátrányával. Tovább

Borzalmas tévhitek a látogatóinkról

Minden online vállalkozó fejében - én is így voltam vele - létezik egy idealizált kép a saját látogatóiról.

Elképzeljük:

  • hogyan reagálnak az oldalunkon található tartalomra,
  • mi tetszik nekik, mi nem,

Tovább

Erről maradtál le szombaton

Nem fogom elejétől a végéig elmesélni, hogy mi volt a szombati Idővarázs tréningünkön, de mutatok néhány képet, egy kis videót a feeling kedvéért, és elmesélem az én benyomásaimat.

A napom stresszesen kezdődött, mert vittem magammal a lányomat és két barátnőjét, segítségnek a tréning idejére, és olyan zenét voltam kénytelen hallgatni a kocsiban miattuk, ami valahogy nem segített lelkileg ráhangolódni a napra :). Önismeretről és matekozásról szólt a prezim, a zenék meg inkább egy vad, tombolós éjszakát idéztek.

Odaértünk a parkolóba, arra még emlékszem, aztán meg már csak arra eszméltem, hogy hazafelé autózunk… :)
Tudod, tipikusan olyan nap volt ez számomra, hogy amikor szuper dolgok történnek velünk, akkor úgy érezzük, mintha egy nap csak egy pillanatig tartana. Hát, én egy az egyben ezt éreztem.
Megint ott rezegtünk egy frekvencián - ahogy Gábriel írta twitteren - és ez megint olyan töltetet adott, hogy azóta nem bírok leállni! Nem mondom, hogy nap mint nap szeretnék tréningeken előadni, mert akkor megunnám, meg ti is engem, de nem csak a tanulóknak van szükségük az ilyen jellegű kapcsolatokra, hanem nekünk, trénereknek, mentoroknak is.

Kezdjük a végéről: egy videó, Amival, Kingával és Nikolettel a nap végén. A hang nem tökéletes, ezért vesd be a szájról olvasási képességedet is, de a feeling átjön teljesen. Köszi lányok!

Aztán itt van Mister X, akire ezen kép alapján, Rónai Balázs egyből rásütötte, hogy Mr. Csodaszer :)

Kelkó Tamás, alias Mr. Csodaszer

Kelkó Tamás, alias Mr. Csodaszer

Tamás prezentációjánál konkrétan azt éreztem, hogy: nemáááár, már vége van? (Mondom én, hogy az egész napra ez volt a jellemző nálam.) Egy óra csak úgy huss! Volt szó kiszervezésről, projekt menedzsmentről - na, itt egy-két dolgon ledöbbentem, és én magam is megváltoztattam egy csomó mindent az adminisztrációmban, még aznap este! - kiválasztásról, tesztfeladatokról, biztonsági “kapukról”, rémtörténetekről :) Nagyon izgalmas és mozgalmas, szuper képekkel tűzdelt előadás volt.

Ezúton is szeretném megköszönni Tamásnak, hogy eljött előadni hozzánk, az elejétől végigülte a tréninget, és előadásában reflektált a mi mondanivalónkra is! (Tamástól további infókat, hasznos anyagokat, több, mint száz oldalnyi ingyenes információt a kelkotamas.hu oldalán olvashatsz!)

Időrendben visszafelé haladunk tovább.

Péter cseppet sem könnyen emészthető prezentációja ebéd utánra lett időzítve.  Az elején még érezhető volt némi figyelem lanyhulás - részemről egészen biztosan :)) - de aztán azt vettem észre magamon is, és a többieken is, hogy egyre intenzívebben figyelünk, mert egyrészt megtanultunk egy csomó idegen szót, másrészt meg rá kellett döbbennünk, hogy az online vállalkozás nem csak blogolásból meg wordpressből áll, hanem nagyon összetett rendszerek összességéből, és nekünk, online vállalkozóknak tudnunk kell, hogy már magán a rendszer szervezésen mennyi minden áll vagy bukik.

Ilyen komoly dolgokról volt szó Péter prezentációján, sőt még ilyenebbekről is

Ilyen komoly dolgokról volt szó Péter prezentációján, sőt még ilyenebbekről is

Vida Ági karmestereket és zenekari vezetőket megszégyenítő mozdulatokkal tarkította előadását, és hozta azt a vidaágis-vidámságot, amit annyira szeretünk. A prezentációt némi pszichológiai felhanggal kezdte, mely szerint nem árt némi önismeret és aztán szuper lépcsőfokokat mutatott az online vállalkozások folyamattervezésére. (Én fényképeztem közben, úgyhogy valaki legyen szíves a jegyzeteit elküldeni nekem, köszönöm! :D)

Tipikus Ági mozdulatok

Tipikus Ági mozdulatok

A napot velem kezdtük, és először osztályoztunk, aztán matekoztunk. 1-est, 2-est senki sem kapott, a 3-as és 4-es osztályzatok pedig azt jelentették, hogy mindannyian a legjobb helyen voltunk, a legjobb időben :)

Rita hippinek öltözve számoltatott

Rita hippinek öltözve számoltatott

Egy kép a társaságról: amíg ti számoltatok, én fényképeztem :)

Akik ott voltak... Köszönjük, hogy velünk tartottatok!

Akik ott voltak... Köszönjük, hogy velünk tartottatok!

Akik nem voltak ott! Remélem, legközelebb találkozunk!

Számológépet elő: döbbenet a köbön!

Most pedig számolni fogunk! Ne húzd a szád, ha sok pénzt akarsz, akkor a számok a legjobb barátaid! Azt fogjuk kiszámolni, hogy április 4-én, az Idővarázs tréningen, hány forintot fogunk a zsebedbe tömni! Tovább

Nem szabad az eszközben hinned!

Készülök az Idővarázs tréningre, és nem tudom, te hogy vagy a saját területeddel, de én szeretem tudni, hogy a témámban kik vannak még „talpon a vidéken”.

Szétnéztem friss infókért időmenedzsment és időgazdálkodás témában, és találtam egy csomó jó lehetőséget, némelyik annyira jó, hogy majdnem rohantam is rendelni. :) Csak az volt a gond az egyik nagyon ígéretesnél, hogy elfelejtették a cégnevet kirakni. És így olyan az oldal, mintha át akarnának verni. Mentségükre legyen mondva, a blogarchivumuk azért biztató, csalók nem szoktak hónapokig blogolni.
De nem ez a lényeg, hanem az, hogy döbbenten láttam, hogy minden időgazdálkodással foglalkozó oldalon kitaláltak már valami szuperszoftvert, vagy szupercuccot, ami rendbe teszi az életedet. Tovább

Leleplezzük Mister X-et!

Íme a hangfelvétel, amely végképp leleplezi Mister X. személyét. Vége a titkolózásnak, és ezzel vége a játéknak is. A hangfelvételből kiderül egy aranyos kulisszatitok is, amely arra világít rá, hogy hogyan szoktunk interjút csinálni :) A vége előtt 4 perccel fog kiderülni Mister X. neve, de addig kötelező végighallgatni, mert fontos üzenetet hordoz magában a hangfelvétel!

A Mister X. személyére történő tippelős játék nyertese: Bővíz László
László, gratulálunk, vendégünk leszel az április 4-ei Idővarázs tréningünkön>>, nagyon örülök, hogy találkozunk!

Mindenkinek köszönjük a játékot, jó volt látni, ahogy záporoztak a jobbnál-jobb tippek! (Adtatok pár jó ötletet is a nevekkel! :))

Beszélgetés Mister X-szel

Figyelem, játék következik, melynek nyereménye 1 darab belépő az április 4-én tartandó Idővarázs tréningünkre. (Lásd alább!)

Meghívott előadónk - egyelőre Mister X. néven - éppen annak a területnek a szakértője, ami nagyon gyorsan elkezdi foglalkoztatni az online vállalkozókat.. (Titok, de elárulom, majdnem két órát beszélgettünk vele még a héten, amikor a felvétel készült, és én csomót jegyzeteltem! És ez egy kötetlen beszélgetés volt.. Akkor gondolhatod, micsoda hasznos infók vannak a tarsolyában!) Tovább

Gyengeségből előnyt?

Avagy: fordítsd a hibáidat a javadra gyorsan, egy egyszerű gyakorlattal.

Kicsivel több, mint négy évvel ezelőtt, egy borongós, hideg, októberi estén, már a huszonharmadik bemutatkozó, önmagamról szóló levelet írtam az egyik társkereső oldalon befutott levelekre válaszolva. Borzasztóan untam már, de voltam annyira amatőr, hogy a kopipészt technológiát még nem alkalmaztam eredményesen. Akkor már egy hónapja fenn volt a hirdetésem a társkeresőn, és már kezdtem belefásulni önmagam ajnározásába.

Tovább

Amikor a VAS már kissé avas…

Avagy tagadhatatlanul Rita egyik kedvenc témája kerül a terítékre.

Van egy területe a gyakorlati számítógép felhasználásnak, egy tünet, egy jelenség, egy tény, amitől én a falra mászok. Nincs mese, egyszerűen zsigerből idegesít. Tovább

A nemek harca

Mielőtt még felcsillanna a szemed, hogy most majd jól kidumáljuk, miért jobb a férfiaknak és miért jobb a nőknek, mik a nyilvánvaló különbségek a nemek között, amikor online vállalkozókról beszélünk, gyorsan lelohasztom a vitára hajlamos énedet: itt NEM erről lesz most szó, hanem… Tovább

Fáj? De muszáj!

Masszívan tartja magát az a tévhit, hogy ha valamit az idő szorításában végzel, akkor teljesítesz a legjobban. A tévhit szerint olyankor az agyad jobban vág, akkor szinte az egész szervezeted a határidő betartására koncentrál, és lézer pontossággal tudod tartani a fókuszt, semmi nem tántoríthat el a cél elérésétől.

Én már csak tudom, hogy ez egy óriási tévedés, hiszen legendásan nagy halogató voltam világ életemben. Mindent csontra kiszámoltam, mindent az utolsó pillanatra hagytam és persze mindig minden határidőt tartottam, minden elvárásnak megfeleltem de az, ami utána következett, azt nem tettem a kirakatba! Tovább

Titkosügynöki jelentés a cset-ablak bevetésről

5 napja egy cset-ablak mögül figyelem a világot, de főleg az AKCIÓ!!! kapcsán felmerült kérdésekre válaszolok.

Rengeteg olyan tapasztalatot is gyűjtöttem, amire előzetesen nem is gondoltam volna - tessék, ez is egy remek tanulási lehetőség -, a videóban beszámolok mindenről.

Titkosügynöki jelentés a cset-ablak bevetésről
(jó minőség, új ablakban nyílik)

Embed minőség: :)