A Hóhér visszavág!

Rita előző bejegyzése nyomán lehetne: „Rémálom a PHP és Autoresponder sarkán.” is a cím. :-)

Mint ahogy tegnap Ági is írta, komoly problémákkal küzdöttem egy nem annyira komolynak tűnő probléma kapcsán.

A probléma a következő: A WordPress amit jelenleg rengetegen használnak blogok, weblapok, egész site-ok szerkesztésére (múltkor például a CNN oldalán olvastam egy blogot – ha jól emlékszem akkor a business360 blog volt az – és ahogy olvastam a bejegyzéseket, meg a hozzászólásokat feltűnt, hogy olyan ismerős a szerkezete az oldalnak, legörgettem a lapot, és ott virít, hogy „Powered by WordPress.com” tehát tényleg sokan használják :-) ), szóval hogy ennek a motornak az alapértelmezett karakterkészlete az UTF-8 ami ugyebár elvileg az összes karaktert tartalmazza, így a magyar ékezeteseket is. Viszont az autoresponder (nem véletlenül írtam kis betűvel, mert most haragszom rá, és ez a büntetése, mint Nemecseknek :-) ) Latin-2-es kódolást használ (ISO8859-2 a hivatalos neve) na már most ez a két karakterkódolási forma közel sem kompatibilis. Amikor pedig mi feliratkoztatunk valakit a wp-s oldalunkon az autoresponder-be, akkor az illető ékezetes karakterei jobb esetben kérdőjelekké, rosszabb esetben két olyan karakterré változnak, amitől az egész szöveg olvashatatlanná válik, Ez utána mindenhol ahol ezeket a szövegeket használjuk így jelenik meg, tehát ami elsőre picit bosszantó hibának tűnik, az később (főleg nagy feliratkozószám esetén) nagyon komoly gond.

Kutatván a probléma megoldása iránt először gondolom mindenki az autoresponder értékesítője felé fordulna, az ő standard válaszuk, hogy változtasd meg az oldalad kódolását. Na egen, csakhogy mi van ha neked van 16 millió bejegyzésed már utf8-ban? Akkor azokat mind át kell konvertálnod, vagy kidobnod. Teljesen humánus kérés. :S

Ha ez nem jöhet szóba, akkor elkezdesz a kódban kutakodni. Én nyílván ezzel nyitottam. :-)

Elsőre találtam egy olyan megoldást, hogy a böngészőt megkérjük szépen, hogy a beviteli mezőkbe legyen olyan jó és latin-2-be kérje be a karaktereket, ha kutakodsz a neten egy picit te is megtalálhatod ezt a megoldást, de NE használd. :-) Én kipróbáltam, és a statisztikák elemzése közben arra jutottam, hogy az Internet Explorer ezt a verziót nem kezeli jól, (konkrétan tojik rá, hogy én mit kértem tőle :-) ) és ma még mindig az IE-t használók vannak többségben a neten.

A másik megoldás, hogy közbe iktatsz egy saját kódot, ami elvégzi a konvertálást, én ezzel próbálkoztam, és ez a jó megoldás, csak nem egészen úgy, ahogy én kezdtem el. Most nem mennék bele, hogy milyen próbálkozásaim voltak, és mi miért nem ment, (hozzáértőbbeknek felállna a szőr a hátukon, ha minden hibát leírnék, ami előfordult. :-) Mert nem egy olyan volt közte, ami a lehetetlenhez erősen tartott. :-) De persze minden magyarázható azzal, hogy a világháló nem determinisztikus, csak nem hittem, hogy ez ilyen látható szinten is megjelenik. :-) - na ennyit a szakavatottabbaknak szóló részről) szóval a lényeg, hogy sikerült találni egy megoldást, amit most több oldalon is tesztelünk, nagyon kicsi script lett a végeredmény, ezt most itt meg is osztom veled, mert szerintem nem mi vagyunk az egyetlenek akik ezzel a hibával küzdünk.

http://www.rizsanelkul.hu/wptac_rizsanelkul.zip

Használati útmutató:

Letöltöd a zip fájlt. Kicsomagolod. A php fájlt megnyitod egy szövegszerkesztővel (!!! NEM WORD-EL !!! sokkal inkább notepad-al) és találni fogsz egy ilyen részt:

<form action=“http://autoresponder.hu/saját_autorespi_accountod/register.cgi” method=”post” name=”frm”>

ebből az action részt kell megváltoztatni mégpedig úgy, hogy arra a cgi fájlra mutasson amit az autoresponder alapból ad a feliratkoztató formhoz (abban is az action részt kell keresni, és onnan nyugodtan kimásolhatod, és bemásolhatod ide) majd pedig elmenteni a változásokat.

Ezután az oldaladon a feliratkozó formodban kell megváltoztatnod ezt a részt:

<form action=“http://autoresponder.hu/saját_autorespi_accountod/register.cgi” method=”post” name=”subscribeform”>

erre:

<form action=“http://www.sajatoldalam.hu/wptac.php” method=”post” name=”subscribeform”>

nyílván a www.sajatoldalam.hu-t meg kell változtatni a saját oldalad címére.

Ezek után már csak fel kell töltened a php fájlt a weboldalad gyökér könyvtárába, általában public_html

És ha minden jól megy, akkor ennek működnie kell.

De előre szólok, hogy minden szolgáltató más, minden felhasználó másképp állítja be a böngészőjét, szóval ez nem garancia semmire. Ha mégsem menne 100%-osan akkor inkább cseréld vissza az eredeti megoldásra.

Nyomtasd, emilezd, oszd meg:
  • Digg
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Google
  • blogtercimlap
  • Book.mark.hu
  • E-mail this story to a friend!
  • Internetmedia
  • Linkter
  • Live
  • MisterWong
  • Netvibes
  • PlugIM
  • Print this article!
  • Propeller
  • Reddit
  • Slashdot
  • StumbleUpon
  • Technorati
  • TwitThis
  • MySpace

38 Hozzászólás - “A Hóhér visszavág!”


  1. 1 Erdélyi Norbert

    Ha telepítés előtt utf-8-general_ci -re állítod az adatbázist, az eddig még bármilyen karakter bug-ot megoldott.

    De a legjobb, ha a Hírlevél Szoftvert használod, ami imádja a wordpresst (is).

  2. 2 Vidi Rita

    Norbi!
    Általában ez a gond utólag szokott keletkezni:)
    Előbb jönnek a feliratkozók, és UTÁNA van beruházva hírlevélküldő szoftverbe, mikor már nyilvánvaló, hogy működik az üzlet (de legalábbis beindult).
    Ez főleg az első üzleti honlapjukat felfuttatókkal szokott előfordulni, a másodiknál már mindenki okosabb.

    Viszont, ez a probléma, amivel Péter szembetalálta magát, ez egy olyan probléma volt, ami az egyik új oldalnál kis bütykölés után szépen működött, viszont egy másiknál egyáltalán nem. Tárhely ugyanaz, kódolás ugyanaz, hírlevélszolgáltató ugyanaz.

    Remélhetőleg ez csak ilyen tanulópénz eset volt (férjem szokta mondani, hogy szinte minden hétre jut egy olyan hibás gép, aminél első ránézésre fogalma sincs, mi a megoldás, mert még sosem látott olyat, holott évek óta ezt csinálja.)
    Szóval kívánom, hogy egy egyszerű beállítással mindenkinek jó legyen minden:)

  3. 3 Erdélyi Norbert

    Előbb jönnek a feliratkozók, és UTÁNA van beruházva hírlevélküldő szoftverbe:
    Ezt én is így csináltam anno, de akkoriban ez a téma nem volt így részletezve a magyar neten, termék meg egyáltalán nem volt rá.

    De itt három év alatt olyan hihetetlen változások történtek, hogy most összevont szemöldökkel nézek arra az online vállalkozóra, aki nem előre szerzi be a technikai és marketing eszközöket a vállalkozásához - most függetlneül attól, hogy az én termékemet veszi vagy sem.

    A felfedezők mondjuk elindultak mezitláb a vadonba és később feltalálták hozzá a cipőt, de mostmár út is van meg cipő is :)

    A retro videó nagyon ott van, külön gratulálok

  4. 4 Patai László

    Hali! Jó ez a hírlevél progi Norbi, pont a napokban nézegettem egy barátomnál. Viszont írhatnál hozzá WordPress widgetet és Joomla modult. Apróság, de sokaknak jó lehet.

  5. 5 Vidi Rita

    Norbi, teljesen egyetértek.
    Csak aki nem tud (nem akar) mondjuk megfizetni egy kis weboldalt sem, az nem azzal kezdi, hogy na, hírlevél szoftver kipipálva.

    Tudod, először mindenki kézzel küldözgeti, az első online üzleténél meg biztos. Már a másodiknál sokkal jobb az arány, viszont nekem konkrétan a harmadik oldalamnál fordult elő ez a probléma. Előtte nem wordpress-es voltam, hanem joomlás. Annál nem volt semmi gond.

    Én nem ismerem a Te szoftveredet, de néha már így látatlanban is bánom…:)

    Ezzel a hírlevélküldős dologgal az a veszélyes, hogy ha elkezdesz használni egyet, és van már 80 sorozatod, akkor tuti, hogy nem akarsz átállni másra, mert irdatlan meló. (Max egy holtidőszkaban, unaloműzőként.)
    Szóval életbevágóan fontos jót választani, már elsőre.

  6. 6 Erdélyi Norbert

    László: tervbe van véve a WP dolog, a Joomlatól egyelőre idegenkedem

  7. 7 Patai László

    Pont most keresek a megújuló word-press.hu-ra egy jó kis hírlevél progit, amivel az érdeklődők nyomon követhetik a verzió frissítéseket. Ha nem találok megfelelő WordPress hírlevél plugint, akkor keresni foglak :)

  8. 8 Vidi Rita

    László (bocs, a blogodon leLaciztalak:))
    Mindenképp jobban jársz Norbi szoftverével, ha lenne a Wordpresshez megfelelő plugin (ami az egyre növekvő igényeket is kielégíti), mi is azt használnánk:)

  9. 9 Péter

    Norbert!

    Elősör is, az adatbázisos dologban igazad lenne, ha nekem közöm lenne az autorspihez, de még csak belülről nem is láttam. :-) Rita, és Ági használja. Én csak tudtam erről a hibáról, és megpróbáltam megoldani, mert a fejlesztők nem voltak hajlandóak lépni az ügyben. (Amúgy az adatbázis átállítását én sem tenném meg, ha mindenkinek az adata ott van már latin2-ben, viszont innen üzenem a silihost-nak, hogy iconv-al akkor is meg lehetne oldani!!! És akkor nem kéne a felhasználóknak játszani vele!!!)

  10. 10 emoke33

    Hááááááát…..én ha kinai oldalt olvastam volna, azt hiszem azt jobban megérteném. De nagyon szeretném ezt a nyelvet én is megtanulni. Emőke

  11. 11 Patai László

    Rita, a Laci is jó :) A Lászlóról mindig az jut eszembe, hogy amikor kicsi voltam és valami rosszat csináltam anyukám mindig így szólt :D Amikor ezt meghallottam, tudtam, hogy gond van! :)

  12. 12 vidaagi

    Bennem mostanában kezd érni a dolog, hogy szolgáltatót kéne váltani, de egyelőre még lusta voltam meglépni, mert az adatbázist meg a nyolcvanakárhány sorozatot áttenni máshova nagyon időigényes lesz. Szúr már a szög, de még nem fáj eléggé - esete :)

  13. 13 Vidi Rita

    Emőke! Sose aggódj, nekem még így is kínai, hogy aszisztáltam az akcióban:)
    Amikor csinálja az ember, akkor sokkal jobb: ráfókuszál a témára, és halad lépésről-lépésre, és utólag visszanézve azt látja, hogy jaaa, csak ennyi volt? De előtte még remeg az a térd;)

  14. 14 Erdélyi Norbert

    Laci keress meg magán emailben vagy az üziküldő felületeken bármelyik weboldalamon: vagy egy ötletem!

  15. 15 emoke33

    De én úgy érzem, hogy ez a tanulás rettenetesen sok időmet veszi el. Azt is tudom, hogy nagyon jó, ha az ember maga végzi ezeket a műveleteket, de a mindennapi gondok mellett /és főleg, ha egy-két órát szánok rá, aztán rájövök, hogy hiába/ ez macerás. Különben nagyon szeretem a számitógép világát. Lehet, hogy azért félek tőle, mert nincs akitől tanácsot tudnák kérni. Azt is tudom, hogy a nehézségek leküzdése neveli és tökéletesiti az embert. Olvasd el a blogomban a történetet amit leirtam. Szerintem tanulságos. http://mindennapiaprosagok.blogspot.com/2008/10/paraszt-s-csacsi.html

  16. 16 U.Ferenc

    Kedves Csapattagok!
    Ha jól emlékezem az első összejövetel meghirdetésére, így szólítottuk meg egymást. Meg kell azonban mondanom, hogy teljesen egyetértek Emőke hozzászólásával és sajnos Nekem is sok gondot okoz ez a tempó.Továbbra is nagy csodálattal és tisztelettel figyelem munkátokat, melyet a 71.-évemmel a hátam mögött talán, ha lassan is, de én majd hasznosítok.
    Köszönöm, hogy ha lassan is, de kulloghatok utánatok.
    Üdv:U.Ferenc

  17. 17 Sepsei György

    Kedves Emőke!

    Ne félj a számítógéptől és a tanulástól. A felkészülést véleményem szerint meg kell tervezni. A számítógép pedig egy segítő barát, aki hozzájárulhat gondolataid megosztásához és a tanuláshoz is.

    Itt az oldalon biztos kapsz segítséget, jó tanácsot.

    Sok sikert kívánok.

  18. 18 emoke33

    Köszönöm a buzditásodat. Azt mondod meg kell tervezni a felkészülést. De tervezzél, ha nem tudod, hogy mit?!
    És még valami, nagyon kellemes és jó érzés, hogy itt a neten és főleg Mo-on tapasztalom a segitőkészséget. Ezt nagyon szépen megköszönöm. Nálunk /Szlovákiában/ez a segitőkészség nem nagyon tapasztalható. Itt minden olyan családias légkörben mozog. És ez nagyon jó. Kivánom, hogy ez mindig megmaradjon.

  19. 19 MacTom

    Vidi Rita: “Csak aki nem tud (nem akar) mondjuk megfizetni egy kis weboldalt sem, az nem azzal kezdi, hogy na, hírlevél szoftver kipipálva.”
    Sajnos van ilyen probléma, de erre találtam megoldást. Eleve van 30 nap korlátozás nélküli használat a szoftverre, az alatt kiderülhet minden nyűge, kitapasztahatja, hogy jó-e a holmi. Ha tényleg annyira nehéz a helyzet anyagilag, megkapja a Webgalamb2-t és a hozzá való e-könyvet a weboldalához de kifizetnie csak az egy hónap próbaidő után 2 hónappal kell. Ez a “gesztus” a kezdő vállalkozások felé nem növeli meg jelentősen az eladásainkat, de az ügyfél eléegedettségi mutatót nagyon. És mivel nem eget verő összegről van szó, hanem cirka 30e Ft-ró, 1 hónap, vagy 1+2 hónap alatt mindenki ki is fizette rendesen. (Kamat nincs rajta természetesen)
    Hogy a post fő tmájához is szóljak, a miénkkel sincs wordpress probléma.

  20. 20 MacTom

    Bocs a duplázásért, de elfelejtettem az előbb leírni, hogy remek ez az oldal. Olyan ritkán lehet olyan kkv marketinggel foglalkozó weboldalt találni, amelyik nem rettentő nyomulós és mindezek felett még értelmes is és probléma megoldó is. Szívből gratulálok, és csak így tovább. Már be is kattintottam az RSS-t :))

  21. 21 Szigeti Ami

    MacTom,
    a próbaidő után 2 hónappal kell fizetni?

  22. 22 Patai László

    Emőke… ez NAGYON nem általános. Sőt már már ritka! Csak te pont jó helyekre néztél be. (pont írtam róla nem olyan régen: http://provokativ.hu/magyar-forum-moral.html)

  23. 23 Kati

    Nem hiszem, hogy egy vállalkozásnak akkora gondot jelentene egy hírlevél szoftver, hiszen a többségük mind megáll 30e alatt.

    Arról nem is beszélve, hogy már elsőre is meg lehet találni a tökéletest mert a jobbak mind kirpóbálhatóak, vagy van rájuk egy hónap visszafizetési garancia.

    Szóval ha valaki újonnan vásárol akkor próbálja ki Norbert hírlevél szoftverét plusz a Webgalamb-ot és az autorespondert is. Sőt ha van sok pénze befizethet egy hónapra a mailmaster-re is. Aztán meglátja melyik a legjobb.

    Én egyénként végigmentem ezen és eléggé egyértelmű volt a végére, hogy melyik viszi el minden szempontból a pálmát, nekem a Webgalamb jött be. De ez senkit se befolyásoljon, inkább próbálja ki mindet, ki tudja neki pontosan mire kell.

    Ja, amúgy a Webgalambot használtam régebben worldpress-hez, nem volt gond a karakter kódolással.

  24. 24 MacTom

    Szigeti Ami: Nem, az általános az, hogy a próbaidő jejártával. De ha valakinek tényleg akkora gond, akkor az is megoldható, hogy kapjon 2 hó fiz. haladékot. leginkább akkor lehetséges ez, ha a weboldalát mi készítettük. Eddig olyan vevő, aki csak a Webgalambot akarta megvenni, nem fordult hozzánk ilyen kéréssel.
    Több száz eladott szoftverből eddig 1 db emberke élt ezzel. De azért lehetőség.

  25. 25 Szigeti Ami

    Köszi, Tom, akkor jól emlékeztem. Jó húzás ez az egy hónap próbaidő, nálam sokat nyomott a latban, hogy előbb kipróbálhatom, tesztelhetem, és csak utána kell majd fizetni.
    Én most regisztráltam a próbára, a napokban telepítettem, de amit eddig láttam-próbáltam belőle, az abszolút megfelel az elvárásaimnak. Sőt!

  26. 26 Vidi Rita

    Azt is ki lehet próbálni, amit én használok (sorry, de nem csinálok neki ingyenreklámot), viszont nem tudtam kipróbálni olyan mélységében, ahogyan például a mai napon működik (nem töltöttem fel a próba alatt 40 sorozatot, és nem puhatoltam a gyengeségeit, ráadásul utf-8 szinte semmit nem mondott nekem akkoriban..)

    Kati, most nem értek egyet Veled: van olyan vállalkozás (éppen most induló például), amelyik még csak próbálgatja magát a neten, és még fogalma sincs, mennyire lesz sikeres. Nem nagy összeg a ~30ezer forint, de egy nulla bevétellel rendelkező cégnek nem ez az első kiadása.

    Nem magyarázni akarom a bizonyítványt, de mutass nekem olyan, egy-két hónapos online vállalkozót-céget, akiknek full verziós, cirka 30ezerbe kerülő hírlevélszoftverük van. Alig fogsz találni ilyet…

    Egyszerűen az elején vannak sürgősebb, fontosabb dolgok:)
    Úgyhogy az az életszerű, amit Péter is említett, hogy mire eljutunk a kódproblémáig, addigra több tucatnyi bejegyzés, cikk, feltöltött adat figyelhet a lapunkon.

  27. 27 Vidi Rita

    Emőke!

    Hát igen, egyik sarkalatos problémája az online érvényesülésnek a számítástechnikai felkészültség. Nem hiába fogtunk össze így hármasban, ugyanis mi is érezzük ennek a jelentőségét, és így hárman tudunk átfogó megoldást adni.

    Az biztos, hogy először az bukkan elő, hogy: “anyám, nem is értek a géphez!”
    Második a sorban: “anyám, assetom, mi az a html, php, javascript kódolás!”
    Harmadik a sorban: “húha, belendíteném az online üzletemet, de mégis hogyan csináljam, ha már van oldalam, értek a géphez is, csak épp lemaradtam a marketinggel?”

    Ezért segítünk hármasban, ki-ki a szakterületén maradva:)

  28. 28 Kati

    Abban egyetértek veled Rita, hogy egy induló vállalkozásnak nem sok pénze van, főleg ha online vállalkozásról beszélünk, de pont az a legnagyobb hiba, hogy a marketing és reklám költségekből vesznek el már az elején és ez egy eléggé erős ördögi kör, mert addig nem is lesz bevétel amíg ezekre nem szán a tulajdonos.

    Amúgy a kódproblémában nem tudok mit mondani annyira nem értek hozzá, nálam nem volt ilyesmi, azt sem tudtam, hogy ilyen létezik. Bár azt nem értem, hogy miért nem látszik ez egyből? Ha nekem nem jól jeletek volna meg a betűk akkor már a legelső feliratkozásoknál észrevettem volna. Vagy nem így van?

  29. 29 Vidi Rita

    Kati!
    Konkrétan ez a kódolásos probléma, amiről Péter írt, nem fordul elő mindenkinél. Csak a wordpress használók egy kis hányadánál.
    Ha fogalmazhatok így, ez a típusú probléma még rosszabb, mint egy általános, mert saját magadnak kell megoldanod, tuti, hogy nincs megírva egy fórumban sem…:)

  30. 30 Gábor

    Sziasztok,
    nem tudjátok, miért van az, hogy ha telepítem az Openoffice-t, az blokkolja az IE7-et, meg a Microsoft Word 2007-et Vista alatt (egyik sem indul el).

    Most másodszorra telepítettem, de ezúttal kb egy hét múlva okozta a nevezett hibákat, nem azonnal, így nem tudtam kapásból, hogy ezért nem indulnak a programok.

    Mielőtt rájöttem a hibára, töröltem egy - a számítógépem által - fontosnak titulált microsoft biztonsági frissítést, a KB956390-et, mivel kb akkor kezdődtek a problémák, amikor ez, vagy valamelyik másik frissítés települt (ezt a windows update töltötte nekem fel automatikusan).

    A kérdésem, hogy lehet bajom abból, hogy ezt letöröltem, vagy a windows update úgyis feltölt a közeljövőben ennél újabb biztonsági frissítést. (Nem tudom visszatölteni.)

    Köszi!
    Gábor

  31. 31 vidirita

    Gábor, a frissítést manuálisan is le tudod tölteni, főleg így, hogy megvan a csodás neve:)
    Viszont azt nem tudom, hogy miért nem tetszik az openoffice a rendszerednek. Vagy az openoffice-odnak a komplett rendszered.

    Gyanítom, hogy kompatibilitási problémák vannak a Vistával esetleg…

    Egy kérdés: mire használod az openoffice-t, ha van microsoft office?

  32. 32 Gábor

    Szia Rita,

    az openoffice-t arra használom, hogy word file-okat konvertáljak pdf-be, pl. most készítettem el az ingyen csalimat a honlapomra, azért kellett.
    Amikor először feltelepítettem, akkor azonnal blokkolta a nevezett cuccokat, másodszor sikerült megcsinálnom a konvertálást, és 1-2 hétig minden rendben volt de aztán jött egy automatikus frissítés, és borult az IE7, a Firefox (tehát a böngészők), meg a Word is.

    Próbáltam manuálisan visszatölteni, de nem találok semmilyen épkézláb linket a letöltésre, pedig gyanítom, hogy itt lesz valahol:
    http://support.microsoft.com/kb/956390

    De ez azt hiszem amolyan havi biztonsági frissítés, akkor nem lehet gond, amíg megvárom a következőt, ugye Rita?

    Köszi!

    Gábor

  33. 33 Mikka

    Sziasztok!

    Kösz a tippet, kipróbálom. Én is próbáltam már a form accept-charset-et állítgatni, vegyes eredményre jutottam.
    Mivel a silihost adatbázisához nem férek hozzá, egy offline fapados megoldást használok jelenleg: időnként kiexportálom az összes usert, a CSV fájlban egy scripttel lecserélem a lecserélendőt aztán visszaimportálom. Jobb híján. Talán majd ez a WPTAC script segit.

    Más: arra kéne vmi okosat kitalálnunk, hogy a leiratkozásról legyen egy jó statisztika. Én most pld. nem tudom, hogy melyik üzenetnél hányan iratkoznak le. Van erre vmi megoldás?

    A másik SW biztosan az volna, de már többen írtátok, hogy sok anyag van már ahhoz a rendszerbe töltve, hogy érdemes legyen nekivágni.

    Még engem sem szúr eléggé a szög az áttéréshez. :-)

  34. 34 Annamari

    Gábor, ha csak a pdf konvertáláshoz kell az OpenOffice, használhatod helyette ezt: http://www.expresspdf.com/ConvertWordToPdf.aspx (ingyér’ van :))

  35. 35 Gábor

    Szia, openoffice előtt próbáltam egy hasonlót, de azóta is várom az e-mailemre a pdf formátumot… Pedig ennek már 1 hónapja!

    Azért kipróbálom, hátha ez korrekt.

    Köszi!

  36. 36 Webgalamb

    Ha már szóba jöttünk akkor nem mehetek el szó nélkül ez mellett.

    Nem akarok meggyőzni senkit arról, hogy a Webgalamb minden konkurenciájánál jobb ( pedig így van :) ), de egyetértek az előttem szólókkal, azaz mivel ki lehet próbálni ingyenesen ezért nem a zsákbamacsak kategória. Ki kell próbálni ezt is és a többit is és az szerint dönteni, hogy melyik vált be igazán. Egy hónapos tesztidőszak alatt az összes lehetséges rejtett problémák elő fognak jönni ha vannak.

    Rita, szerintem igenis kell, hogy legyen egy induló vállalkozásnak, főképp ha online vállalkozás 30 ezer forintja egy jó hírlevél szoftverre. Egyszerűen ha valaki online üzletben gondolkodik akkor kell hozzá egy marketing szoftver, annélkül soha nem lesz annyira sikeres mint lehetne. Kb. mintha autószervízt nyitna valaki de az elején nem venné meg a csavarhúzó készletet. El lehet lenni annélkül is egy ideig de pont ez az ami kell ahhoz, hogy sikeres lehessen a vállalkozás.

    De mint írtam nem magunknak szeretnék ezzel reklámot csinálni, ha más hírlevél szoftvert talál valaki és az jobban bejön akkor vegye meg azt. De ha nem veszi meg azzal sokkal hátrább lesz mintha kifizeti a 30 ezer forintot.

  37. 37 BadGirl14

    His passport shall be made, And crowns for convoy put into his purse. ,

  1. 1 Tudástár rizsa nélkül |

Mit szólsz hozzá?