A tréningről kérdeztétek

Holnap tréningezünk, Ági most vásárolja a nassolni valókat (hmm, lehet, hogy Legó Béla megint lepofoz majd, amiért bennfentes infókat adok ki? :) ), épp az imént egyeztettünk telefonon, és most megválaszolom a befutott kérdéseket. Ha valamit kifelejtek, akkor légy szíves, a kommentek között ne fogd vissza magad!

Hol lesz a tréning?

A helyszínt csak a résztvevőknek áruljuk el, egyrészt azért, mert a helyet ajándékba kapjuk a tréninghez a MINők egyesülettől és Csapód Idától, a GazdagNők nők és pénz szakértőjétől másrészt pedig ez az utolsó alkalom ezen a helyen, tehát nem érdemes megtanulni a címet.

Most nem tudok elmenni, de nagyon szerettem volna. Lesz még ilyen tréning?

Lesz bizony! Lehet, hogy nem ezekkel a témákkal, mert erről most profi videós fog felvételt készíteni, és mi szeretünk élni az internet és a virtualizáció vívmányaival, tehát nagy valószínűséggel az anyagot használni is fogjuk. Viszont van még annyi fehér folt a tudásban, és van még annyi szuper téma, hogy ezzel a trenddel nem fogunk leállni: lesznek személyes részvételt igénylő tréningek, és valószínűleg lesznek majd ustream-es közvetítések is, hogy a távollévők se maradjanak ki a jóból. De a kettő nem ugyanaz lesz, már csak az időterjedelem miatt sem. (Ustream előtt nem tudsz eltölteni 5-6 órát, mert ennyit a monitorra koncentrálni képtelenség.)

Ja, biztos ez is egy sales-prezentáció lesz…

Ez nagy tévedés, most nem akarunk eladni semmit. (Most egy-két guru lehet, hogy felszisszenne, ha ezt látná.) Viszont majd jövőhéten! Na, akkor figyeld majd a blogot, mert olyan bónuszokat adunk a termékekhez, amit aztán soha többé!

Én nem vagyok vásárló (még), azért még elmehetek a tréningre?

Mint bizonyára tudod, a karácsony előtti akciónknál az 50%-os árengedmény feltétele az volt, hogy az akkori vásárlók tulajdonképpen egy tesztcsapatot alkotnak. Így a tréninget ők most teljesen ingyen kapják, természetesen a végén remélhetőleg boldogan fogják kitölteni az értékelő ívet. Tehát most csakis a tesztcsapatunk tagjai vehetnek részt a tréningen, ez számukra ajándék, ugyanakkor egy kis munka is :) (Nem beszélve a gyakorlati feladatokról…) Most sajnos nem jöhetnek, akik még nem tagjai a Mindentudó csapatnak.

Mennyire illeszkedik ez a tréning a RizsaNélkül csomagjaihoz?

A RizsaNékül kőkemény megvalósítási módszereket kínál, ugyanakkor azt valljuk, hogy egy számítógép meg némi tudás még nem tesz vállalkozóvá. Minden vállalkozás életében eljön az a pillanat, bár lehet, hogy hosszabb folyamat után, hogy a vállalkozó végre el meri hinni, hogy értéket teremt, és itt az ideje, hogy a hosszas tanulási és megvalósítási folyamat végén átlássa a saját üzletét.

Minden online vállalkozó egyben üzletember is, még akkor is, ha az ideje nagy részét esetleg mackónadrágban és foltos pólóban tölti a számítógép előtt. Ez természetes dolog, de tudatosítani kell magunkban az üzleti vénánkat, máskülönben csak alkalmazottak maradnánk. Erről szól ez a tréning: hogy tudd, nem a saját magad rabszolgája vagy, hanem valaki, aki jobbá teszi a világot, de mindezt nem szabad vaktában tenni, hanem bele kell vinni a tudatosságot.

A tréning ezért is jött létre, hogy különbözzön a csomagoktól, ugyanakkor enélkül nincs online vállalkozás. (És semmilyen vállalkozás nincs.)

A további kérdéseket holnap, a tréning után fogjuk kibeszélgetni a résztvevőkkel! Én már nagyon várom!

1 Hozzászólás - “A tréningről kérdeztétek”


  1. 1 Olcsójános |

Mit szólsz hozzá?