3 hét az egész

Nagyon hasznos adatot olvastam ma a hatékonyságnöveléssel kapcsolatban, ezt nektek is hallonotok kell. Arról volt szó, hogy mi emberek nagyon rugalmatlanok vagyunk, nehezen veszünk fel új szokásokat. Egész életünket rutinok szerint éljük, de ha valami új szokást kell bevezetnünk az életünkbe, akkor az nagyon nehezen megy. Gondolj csak arra, ha szeretnél elkezdeni rendszeresen sportolni: az első pár napban még lelkesen mész az edzőterembe, aztán egyik este pont közbejön egy céges vacsora, másnapra meg kicsit náthás leszel, sorra maradnak el az alkalmak és egyszercsak rádöbbensz, hogy vége a rendszeres sportolásnak. De mi köze van ennek a vállalkozás-építéshez?

Nagyon is sok, figyelj csak! Ha pl. elhatározod, hogy mostantól minden nap legalább 10 helyre beregisztrálod az oldaladat, akkor az első nap még nagyon jól megy. Aztán másnap is. Harmadnap azonban pont közben csenget a postás, aztán megszólal a telefon, utána meg már rohannod kell. Negyednap az egyik haverod pont akkor jön fel MSN-re és több tucat e-mailed érkezik, így aztán végül jó ha hetente egyszer sikerül teljesítened, amit kitaláltál.

A tudósok arra jöttek rá ahhoz, hogy valamilyen új szokást meghonosíts az életedben, 3 hétre van szükség. Ha tehát elhatározod, hogy minden este 10-11-ig csak a vállalkozásoddal foglalkozol, vagy hogy minden másnap írsz egy blogbejegyzést, akkor 3 hétre van szükség ahhoz, hogy az új szokás beépüljön az életedbe, rutinná váljon és többet semmilyen extra program ne tudjon eltéríteni tőle.

Kitartónak kell lenni - ez közhely, de elég mindössze 3 hétig tűzön-vízen át kitartónak lenned, utána már az életed részévé válik, amit addig csak vérrel verítékkel tudtál megszervezni.

És még egy bónusz tipp
a hatékony munkához: A top-top-top prioritású feladataidat (pl. a csalid vagy az infoterméked megírása, egy új akciós hírlevél megfogalmazása) mindig úgy csináld, hogy ilyenkor kikapcsolsz minden zavaró tényezőt. A legjobb, ha reggel, rögtön felébredés után még pizsamában látsz neki a munkának, ekkor tudsz a leghatékonyabban dolgozni. Ha azonban erre nincs módod, akkor is a legfontosabb, nagy figyelmet igénylő feladataid elvégzéséhez teremts teljes nyugalmat (tehát ne a gyerekek csatazaja közben próbáld elvégezni), ami magában foglalja azt is, hogy ne legyen bekapcsolva a levelezőprogramod, az MSN, a Skype, a mobiltelefon, a twitter stb., mert ezek csak megzavarnak a koncentrációban.

Nyomtasd, emilezd, oszd meg:
  • Digg
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Google
  • blogtercimlap
  • Book.mark.hu
  • E-mail this story to a friend!
  • Internetmedia
  • Linkter
  • Live
  • MisterWong
  • Netvibes
  • PlugIM
  • Print this article!
  • Propeller
  • Reddit
  • Slashdot
  • StumbleUpon
  • Technorati
  • TwitThis
  • MySpace

20 Hozzászólás - “3 hét az egész”


  1. 1 Renáta

    A hírlevélben nem jó linket küldtetek erre a bejegyzésre vonatkozólag.

  2. 2 Vidi Rita

    de azért eltaláltunk ide is :)))

    tapasztalatom szerint ez a 21 napos szabály már 15 nap után él :)

  3. 3 Annamari

    A pizsamában írást én is ajánlani tudom csak. :D :D :D

  4. 4 T.Gábor

    Nincs pizsamám! Lhet ez gátló tényező? HiHi…
    Félre a tréfát! Ki fogom próbálni ezta bűvös 21 napot.
    Köszi a Tippet!

  5. 5 Eszter

    Ezt a 21 napos szabályt én Brian Tracy-től hallottam egy érdekes “motivációs” sztorival - nem tudom igaz-e, majd a baromfitenyésztők megmondják:

    Állítása szerint egy tyúknak is 21 napig kell ülnie a tojáson, amíg ki nem kel a kiscsibe. Na mármost, ha egy tyúk a borsónyi agyával ki tud tartani három hétig anélkül, hogy bármilyen változást érzékelne a tojáson, akkor nekünk embereknek is kell hogy legyen ennyi kitartásunk, ha egy új, hasznos szokást akarunk a magunkévá tenni.

  6. 6 nagy csaba

    Koncentráció? Másfél éves kislányom szövegírás közben rendszeresen felkéretőzik az ölembe, belepiszkál a billentyűzetbe és közli, hogy fotókat akar nézni a számítógépen.
    A 3 hét egyébként soha nem 3 hét… a blogolást egy hét alatt szoktam meg, a fogyókúrát képtelen vagyok szokássá tenni. Ez van.

  7. 7 Chi*** Csapó Ida

    Jó ez a bejegyzés, nagyon :-) - én is hasonlókat gondolok.
    Amivel kiegészíteném, hogy a 21 napos szabálynál úgy van, ha elkezded csinálni, és bármikor abbahagyod (jó, lehet 15 napos is :-)), naszóval, akkor előről kell számolnod a 21 napot.

    Én egyszer felírtam egy kis lapra, hogy hány dolgot kell(ene) rutinszerűen naponta végig csinálnom… hááát - majd előkeresem a lapom :-)
    Ugyanis nem tettem szokássá, hogy mindig nálam legyen reggel, és annak átnézésével kezdjem :-)

    Ida ***

  8. 8 OkosKismama

    A legédesebb, amikor webkonferenciát kell tartanom úgy, hogy közben a háttérben a gyerekek “csendesen” ölik egymást… Próbálj meg egyszer kulturáltan társalogni tíz vadidegen emberrel úgy, hogy közben három fiú visít mögötted :-) (Nem panaszkodom, hanem dicsekszem :-))

    Most igyekszem rávenni magam pl, hogy csak naponta kétszer nézzem meg az e-mailjeimet - á la Tim Ferris.

    Lehet, hogy kell még hozzá pár hét, amíg megszokom.

  9. 9 oliveR

    Nekem a reggel kilőve. Számomra a legalkalmasabb idő az este 10 után kezdődik.

    Ilyenkor már szinte senki nincs a neten az ismerősök közül. A nap vége 1 körül jön el, ami 3 óra aktív kreálást jelent.

    A webes extrákat 8 és 10 között bőven el tudom végezni.

    Ez ugyan éjszakázást jelent, de ha hozzászoktál, akkor nyertél.

    Ja, egyébként 4 kisfiam van és magántanulók ill. azok lesznek.

    oliveR

  10. 10 vidaagi

    Móni, Tim Ferris nem csak hetente egyszer nézi meg az e-mailjeit? Én rászoktam, hogy napi egyszer nézem csak meg, különben tényleg nem haladok az érdemi munkával.

  11. 11 Robi

    Én a reggeli órákra esküszöm (és tényleg piszamában), ami nálam reggeli fél 6-6. Nincs telefon, még a hírek sem frissülnek a család még alszik vagy ébredezik.

    Egyébként egyetértek a 21 nappal és Idával is - valóban ha egyszer kimarad, akkor kezdheted előről az egészet.

  12. 12 Vidi Rita

    Ez a pizsamás dolog azért veszélyes is lehet, mert ha elszalad az idő, előfordulhat, hogy délután 2kor még pizsibe megyek ki a postáshoz :D

  13. 13 Kiss Ida

    Nálam nagyon jól beváltak a Julia Cameron-féle reggeli jegyzetek. Reggel szoktak bevillanni a megoldások az előző nap “feladványaira”, ám ahhoz, hogy tudatosuljanak, és használhatóak legyenek, jó, ha hagyunk nekik időt és teret: fél óra az ágyban, egy bögre teával, füzettel, tollal. Gondolkodás, öncenzúra nélkül írj teli három oldalt - másfél oldal után meg fogsz lepődni, mert olyan dolgok kerülnek elő, amik másképp talán soha.

    Ez a módszer arra is jó, hogy a mindennapi “zajt” kiszűrje. Ha leírtad ötször, hogy “Pisti hüje”, utána már nem fogsz többet vele foglalkozni fejben, mert kipakoltad a problémát a papírra.

    A fejünkben szüntelenül zajló belső beszéd általában zavaros, kifejtetlen. Ha papírra tesszük, rákényszerülünk, hogy megfogalmazzuk, ehhez pedig át kell gondolni. Az írás maga a gondolkodás.

    Én “reggeli jegyzet”-függő vagyok, és nem is akarok leszokni :)

  14. 14 Vidi Rita

    ez tetszik Ida, amint ovis lesz a fiam, ki fogom próbálni :)
    régen nagyon sokat írtam kézzel, mikor egyedül éltünk a lányommal, és borzasztó problémáim voltak… visszaolvasva mindig butaságnak tűnt amiket leírtam, de jól esett leírni nagyon :)

  15. 15 Vinka

    Csak én élem szervezetlenül az életem?
    Semmi jegyzet, ahogy esik, úgy puffan… Négy gyerekem reggel ötfelé húz, este belealszom az altatásba, napközben rohanás. Alapvetően időhiányban szenvedek, erre adjatok tippet!

  16. 16 Szilvia

    Én is “napi- feladatok jegyzet listát” készítek - ez már szokás - és imádom kihúzogatni az elvégzett teendőket.
    Bár az éjjeli munka negyon megy, akkor van ihletem. már mindenki alszik, sennki nem zavar, olyan, mintha nem kellene versenytfutnom az idővel.

  17. 17 Vidi Rita

    Vinka, neked alapból azt javasolnám, hogy ne várj el túl sokat magadtól, vagyis ne tervezz be túl sok mindent. Egy napra csak egy dolgot, pl. mittomén, linképítés.
    hétfőn tervezés, kedden marketing csiszolása, szerdán infótermék írás, stb, ahogy neked jól esik.
    Ahogy nőnek a gyerekek egyre több időd lesz, persze sosem lesz annyi, mint kevesebb és nyugodt gyerekekkel bíróknak :)

    Nálad sztem nagyon fontos, hogy nagyon célirányos és tudatos legyél, semmi sallang ne legyen.

    Tervezz először csak napi fél órát, aztán majd meglátod, egyre rutinosabb leszel és a fél órát is hatékonyabban tudod eltölteni, meg persze egyre több időd is lesz majd…

  18. 18 Antal Orsolya

    Tegnap leírtam magamnak, hogy ma linket kell építenem. Hát blogírás lett belőle. De ma megint felírom, hogy holnap linképítés :)

  1. 1 Turulcsirip - rizsanelkul
  2. 2 Tudástár rizsa nélkül |

Mit szólsz hozzá?